2020. április 21., kedd

VÉSZHELYZETBEN SEM KELL FELFÜGGESZTENI A DEMOKRÁCIÁT - A KLUBRÁDIÓ NEMZETKÖZI LAPSZEMLÉJE

KLUBRÁDIÓ / REGGELI GYORS
Szerző: CSERNYÁNSZKY JUDIT
2020.04.21.


Ahogy a volt magyar nagykövetet, Szabó Lászlót, úgy a következőt is szkepticizmussal és idegenkedve fogadják majd Washingtonban. Nemzetközi lapszemle.

Nagyon örültem volna, ha elolvassák az Európai Parlament tagjai az új, mindössze 3 oldalas törvényt – ezzel kezdte az Euronewsnak adott interjúját Szijjártó Péter. Merthogy – érvelt a külügyminiszter, az a gyanúm a parlament által megszavazott határozat kapcsán, hogy a képviselők előbb beszéltek róla, minthogy elolvasták volna. Másrészről a parlament gyakorlatilag 2010 óta állandóan politikai támadás alatt tartja Magyarországot, majd 2015 óta ismét a migrációs törvény miatt, mert szembe mert menni az uniós politika főáramával – panaszkodott. Persze az volt a legnagyobb problémája, hogy ezek a támadások előítéletesek és nem tényeken alapulnak. Az uniós parlament képviselőket azzal vádolta meg, hogy amit állítanak -miszerint korlátlan hatalommal ruházták fel a kormányfőt –, az álhír és egyenesen hazugság. Mert ez a rendeleti kormányzás csak addig tart, amíg a koronavírus járvány idején a magyarokat meg kell védeni. És amúgy is, négy másik uniós ország is határidő nélküli felhatalmazási törvényt hozott. Tehát ez alapján nem kellene rendkívülinek tartani a magyar változatot. Az interjúból, ami elérhető a neten is, nem derült ki, hogy valaki feltette-e a kérdést Szijjártó Péternek, hogy amikor a parlamentről beszél, akkor a Fideszől beszél, tehát álságos parlamenti felhatalmazásra hivatkozni. Az sem derült ki, hogy ha csak a koronavírus idejére szóló rendelkezésről van szó, akkor miért nem fogadták el az ellenzéki pártok álláspontját, akik szintén azt akarták, hogy a rendelkezés csak a járvány idejére korlátozódjon. Ezekre a kérdésekre hetek óta nem kapunk választ a külföldi interjúkból. Az Euronews mindenesetre a cikkében legalább idézi a parlament elnökének, David Sassolinak a mondatát, miszerint nem gondoljuk, hogy veszélyhelyzetben fel kellene függeszteni a demokráciát.

Május 3-án tetőzik a vírushelyzet?

A New York Times a Reuters jelentését átvéve Orbán Viktornak a katolikus Mária rádióban elhangzott nyilatkozatát ismerteti, miszerint május elejére elkészülhet a normális élethez való fokozatos visszatérésének a terve. Merthogy május 3-ára kész lesz az ország bármilyen járvány kezelésére, eléri önvédelmi képességét, s azt követően jöhet a kilábalási terv. A tudósítás megjegyzi, hogy ugyan Orbán a jegybankkal együtt nem vár drámai és negatív fordulatot a gazdaságban az összes pesszimista elemzővel ellentétben. A kormányfő pénteken 0%-os növekedésről beszélt, miközben Varga Mihály pénzügyminiszter 3%-os recessziót prognosztizált.

Nagykövet nagy feladatokkal
A Washingtonban keltezett Voice of America (Amerika Hangja) cikke volt washingtoni nagykövetünk gyors hazatérésről ír, akinek az lesz a dolga, hogy gatyába rázza a kormányzó pártot támogató sajtókommunikációt. Emellett a Fidesz még a múlt héten bejelentette, hogy egy angol nyelvű website-ot is létrehoz azzal a céllal, hogy korrigálja a tömegével megjelenő álhíreket. Ezt követően írta meg az egyébként szintén kormányzati hátszéllel működő másik angol nyelvű portál, a Hungary Today, hogy Szabó László washingtoni nagykövet hazatérve a Mediaworks konglomerátum alatt működő KESMA-t, a Közép-európai Sajtó és Média Alapítványt fogja igazgatni. Ez a bejelentés véget vetett Washigtonban a napok óta kerengő spekulációknak, hisz gyakorlatilag 48 óra alatt hazarendelték a diplomatát. Mivel 20 éven át a gyógyszeriparban dolgozott, először mindenki arra gondolt, hogy az amerikai Elli Lilly cégnél szerzett tapasztalatait fogja kamatoztatni a koronavírus adta válsághelyzetben Magyarországon. Majd az amerikai diplomáciai közösség hamarosan rájött, a KESMÁ-nál dolgozni, aligha jelenti a magánszektorba illetve a gyógyszeripari üzleti életbe való visszatérést. Mert ugyebár a KESMA a kormány által irányított, 500 médiaterméket magába tömörített alapítvány. Idézi a cikk, hogy stratégiai jelentőségűnek tekinti Orbán a médiát, de kritikusai úgy ítélik meg, hogy ez csak egy virtuális média monopólium, amely a levegőt akarja elvenni a vele kritikus média elől. Egyelőre nem tudni, ki követi Szabót a nagyköveti poszton, de úgy véli az írás, hozzá hasonlóan utódját is némi szkepticizmussal és idegenkedve fogadják majd. S ez nem a nagykövetségnek, de nem is a majdani nagykövetnek szól, hanem a magyar kormány felé küldendő üzenet. Azzal, hogy limitálták már eddig is a diplomáciai kapcsolatot Magyarországgal, azt üzenték az amerikaiak, hogy nem kívánnak teret adni az Orbán-kormány antidemokratikus és nacionalista nézeteinek. Egy volt Pentagon-tisztségviselő elmondta, ki volt adva nekik, hogy csak államtitkár helyettesi szinten és alatta fogadhatták a magyar partnereket. Noha, jegyzi meg az Amerika Hangja, egy éve sikerült valahogy összehozni egy bizonyos - infrastrukturális és rakétavédelmi együttműködési megállapodást a két ország között. Csak zárójelben jegyezzük meg, az amerikai nagykövetnek Budapesten több mint 2 évébe került.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése