2020. április 21., kedd

MENTÁLIS EGÉSZSÉGÜNK JÁRVÁNY IDEJÉN

MÉRCE
Szerző: FAZEKAS LÁZÁR BENJÁMIN
2020.04.21.


A koronavírus világjárvány nyomán kialakult válság háromrétű. Egyrészt egy közvetlenül okozott egészségügyi válság. Túlterhelt kórházak, betegek százezrei, maffiamódszerekre hajazó, mindenféle együttérzést nélkülöző, egymást túllicitáló versengés nemzetek közt a szükséges egészségügyi felszerelésekért. Másrészt gazdasági. Leálló gyárak, megszűnő munkahelyek, teljes ágazatok csőd közelbe kerülése, elszegényedés, éhezés. Harmadrészt pedig mentális válság is jár a vírus nyomában. Félelem, magány, tehetetlenség és bizonytalanság uralja a gondolatainkat.

Az első két hatás enyhítésén folyamatos munka folyik, ahogy az egyes nemzetek, úgy a nemzetközi szervezetek szintjén is: a már elkezdődött, de még teljességgel felbecsülhetetlen mértékű gazdasági válság pillanatnyi enyhítésének érdekében naponta hoznak világszerte döntéseket mentőcsomagokról, állami bérpótlásokról, járulék elengedésekről és még sorolhatnánk. Az egészségügyi rendszer túlterhelődését szinte már globálisan kijárási korlátozások bevezetésével, közösségi távolságtartásra való felszólításokkal igyekeznek elkerülni.

Azonban arról, hogy milyen rövid és hosszú távú hatásai vannak a járványnak és a vele járó intézkedéseknek, alig esik szó. Ami biztos, a minket érő hatások éppen annyira kiszámíthatatlanok és összetettek, mint a gazdaságot ért válság. Ahhoz pedig, hogy minél előbb, minél kevesebb maradandó sérüléssel álljunk majd fel újra a járvány elmúltával, a mentális egészségünk megőrzésére legalább akkora figyelmet kell fordítanunk, mint a megfertőződés elkerülésére...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése