2020. május 30., szombat

TÍZ DÁN TABU, AMIT SOHA NE SZEGJ MEG!

HATÁRÁTKELŐ
Szerző: Határátkelő
2020.05.30.



Minden országban vannak olyan társadalmi szokások (ha úgy tetszik, tabuk), amiket nem illik megszegni, különben elég csúnyán fognak ránk nézni, vagy bunkónak tartanak majd. Esetleg mindkettő. Lássuk, mi a helyzet a dánoknál az italtól a születésnapokon át az udvariasságig!

1. Tak for mad

A „tak for mad” használatával az étkezés végeztével megköszönjük a vendéglátást. Ha ezt elmulasztjuk, akkor jó eséllyel udvariatlannak tartanak majd. Fontos, hogy étkezés után és nem előtt kell használni.

2. Ital

A dánok szeretik a tömény, pálinkaszerű italokat.

„Húsvét volt, én húszéves egyetemistaként nem sokkal korábban költöztem az engem befogadó családhoz. Az ünnepi hét egyik első elegáns étkezésén lassan szopogattam az akvavitem (ez egyfajta dán pálinka), ahelyett, hogy egyben leküldtem volna. A többiek az asztal körül nagyon jót szórakoztak rajtam, majd megmutatták, hogyan kell ezt rendesen inni. Aztán még jobban nevettek, amikor a példájukat követve egy húzásra leküldtem az italt, aztán köhögtem és majdnem megfulladtam” – mesélte a Local című lapnak a Thy-ben élő Maria Hein.

3. Szólj a szomszédoknak

Ha társasházban lakunk, akkor célszerű értesíteni a szomszédokat bármilyen társasági összejövetel (na jó: buli) előtt. Már csak azért is, mert a vendégek általában magasabb zajszinttel járnak és nem árt, ha erről tudnak a szomszédok. Persze vannak ellenkező előjelű tapasztalatok is.

„Anélkül szerveztem bulit, hogy erről értesítettem volna a szomszédokat. Akadtak köztük olyanok, akik egyszerűen nem tudták, hogyan viselkedjenek” – mesélte a Koppenhágában élő Joshua.

4. Köszönés

Ha már itt tartunk, azt ugyan elvárják a szomszédok, hogy tudjanak a partikról, ám azt már a legkevésbé sem, hogy ezt személyesen közöljük velük. Olyannyira, hogy a dánok például a szomszédoknak sem nagyon köszöngetnek.

„Egyszer éppen hazaértem, amikor a szomszédom indult valahova. Odaböktem neki egy ’hej’-t, mire jól láthatóan kényelmetlenül ő is motyogott egy ’hej’-t” – írta le egy tanulságos élményét a Koppenhágában élő Pavlos.

Szóval ne várjunk nagy beszélgetéseket a szomszédokkal, hiszen még a köszönés is problémákat okoz.

5. Személyes tér

A pontosság és a másik személyes terének tisztelete is nagyon fontos a dán kultúrában az ott élő külföldiek szerint. Olyannyira, hogy nagyon könnyen megütközést kelthetünk bizonyos gesztusokkal.

„Pár nappal azután, hogy először találkoztunk, megöleltem az egyik szobatársam, akinek aznap volt a születésnapja. Soha életemben nem láttam még senkit, aki annyira kényelmetlenül érezte volna magát” – írta az Aalborgban élő Ilse.

„Egy órát késtem a saját születésnapi partimról. A házigazda nem volt túl boldog” – ezt már a koppenhágai Lorenzo mesélte. (Lám, ilyen az, amikor a latin és az északi kultúra ütközik…)...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.