2020. május 15., péntek

TÚLÉLŐ ÜZEMMÓDBAN - SZAKADÉK SZÉLÉN A MAGYAR SAJTÓ

168 ÓRA ONLINE
Szerző: BUJÁK ATTILA
2020.05.15.


Visszafogás, leépítés, bezárt kioszkok, viharos bevételcsökkenés – a reklámpiac tetszhalála, a fogyasztás visszafogása, a meglóduló munkanélküliség, a szabad mozgás korlátozása világszerte válságba sodorta az online hírközlést éppúgy, mint a hagyományos sajtópiacot. Míg a 2008-as válság a nyomtatott sajtó visszaesését, az online hírközlés diadalát hozta, a koronavírus-válság az internetes site-ok szerkesztőségeit is veszélybe sodorja. Magyar sajátosság, hogy a sajtó válsága politikai válság is. A kormányközeli médiumok – bár a válság őket is megtépázza – szilárdan védelmezik állásaikat, a nem kormányközeli portálok és printlapok tragikus veszteséggel számolhatnak. Meddig hátrálhatunk?

Oda se neki, hadd döglődjenek. Ez a soha vissza nem térő alkalom, senki sem vádolhat minket azzal, hogy bárkit is korlátozunk, bekebelezünk, lenyomunk.”

Mintha ezt sugallná a NER és a kormányzat méla passzivitása, ahogy a lappiac (és az elektronikus sajtó) vergődését, gazdasági leépülését fogadja.

Persze az ellenzéki orgánumok a túlélésben nem kis gyakorlatra tettek már szert, most mégis úgy tűnik, itt a vég, amíg a KESMA-lapok és portálok (Közép-európai Sajtó- és Média- alapítvány) állami segítséggel meg fogják úszni. A nagy központosítás idején a kormány nemzetstratégiai érdekekre hivatkozva fogta vissza a Gazda
sági Versenyhivatal és a Médiatanács esetleges akadékoskodásait...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.