2020. június 7., vasárnap

ORBÁN ÉS A MAFFIAKORMÁNY A JÁRVÁNY LEGSÚLYOSABB NAPJAIBAN IS KÉT KÉZZEL TÖMTE AZ OLIGARCHÁK ZSEBÉT

HÍRKLIKK
Szerző: VÁSÁRHELYI MÁRIA
2020.06.06.


Őszintén szólva, én megértem a „négy fukart" (Ausztria, Dánia, Hollandia, Svédország), hogy nem támogatják, hogy a COVID utáni helyreállítási alapból úgy kapjanak jelentős hitelt, és vissza nem térítendő támogatást a tagországok, hogy a pénz célnak megfelelő felhasználását semmi nem garantálja. Magyarország például ebből az alapból 8 milliárd euró vissza nem fizetendő támogatást és 7 milliárd euró 30 éves lejáratú hitelt kapna, anélkül, hogy bármiféle ellenőrző mechanizmust és retorziós rendszert kidolgoztak volna arra az esetre, ha az ország nem a kijelölt célokra költi a pénzt.

Márpedig így biztosak lehetünk abban – nemcsak mi, hanem az EU tagállamok is –, hogy ennek az összegnek a jelentős része is az Orbán család és oligarcháinak további vagyonosodását fogja szolgálni.

Hiszen a maffiakormány még a járvány legsúlyosabb napjaiban is a legfontosabb teendőjének azt tartotta, hogy két kézzel tömje a család és az oligarchák zsebét.

Ilyen rövid idő alatt, ilyen hatalmas összegű közpénzhez eddig soha nem jutottak a baráti cégek. És közben mint a hiénák figyelik, hogy melyik eddig jövedelmező kisvállalkozás kerül a válság során olyan helyzetbe, hogy lecsaphassank rá, és felzabálják.

Nem azon törik a fejüket, hogy miként tudnának minél több magyar kisvállalkozást megmenteni, hanem, hogy hogyan tudnák fillérekért megszerezni ezeket. És nem azon, hogy a támogatási pénzekből, hogyan tudnának minél több egzisztenciáját, megélhetését elvesztő magyar embernek, magyar családnak segíteni, hanem, hogy miként tudnának a támogatásokból minél több pénzt ellopni...

1 megjegyzés:

  1. ZSIDÓ VÉRSZOMJ, azaz az ELFAJZOTT ISTENGYILKOSOK (ROTHSCHILDOK!!!) NAPJAINKBAN ZAJLÓ IMMÁR ELKERÜLHETETLEN ARMAGEDDONJA!!!
    MOST KELL HATÉKONY ÖN ÉS NEMZETVÉDELMET TANÚSÍTANUNK MERT A KÜLSŐ ÉS BELSŐ ELLENSÉGEINK MÁR AZ ÁDÁMCSUTKÁNKON ÁLLNAK! ��-��-����-������
    SZEMBEÖTLŐ, HOGY A MAGYARSÁG ÉS AZ EMBERISÉG VÁLASZÚT ELŐTT ÁLL -- VÁLASZTHAT AZ ELMÚLT 30 ÉVBEN URALMON LÉVŐ PÉNZURALMI GLOBALISTA VÁLSÁGOKOZÓK -- A ROMLÁS ÉS PUSZTULÁS ÚTJÁN JÁRÓK ÉS UTÓDAIK, A FELÜLRŐL SZERVEZETT, VALÓDI RENDSZERVÁLTÓ CSELEKVÉSI TERVVEL NEM RENDELKEZŐK, ERÉNYJÓTÁLLÁST (garanciát) NEM ADÓ, VAGY A FŐÁRAMÚ MAGYARELLENES BŰNÖS MÉDIA ÁLTAL AGYONHALLGATOTT, ERÉNYJÓTÁLLÁST ADÓ 3. UTAS NEMZETI ERŐK -- AZ ÉLET ÚTJÁT AKARÓK KÖZÜL!!! ����-��-����
    „Rohadjanak meg. Ezeket a dolgokat nagyon sokan tudjuk, terjesztjük is egyfolytában, de hiába, mert az emberek nem akarnak ezekről tudomást venni, pedig már nagyon régóta az emberiség ezeknek a szemeteknek a rabszolgája.
    Gusztustalanok, undort keltőek, rossz rájuk nézni, hiszen hüllők és gorillák keresztezésével hozták létre a hidegvérű – nem e világi!!! – „beavatkozók”!!!
    Tulajdonképpen eredetileg Schild a családnevük, csak felvették hozzá a Roth toldalékot, mely a címerükben is látszik, a vörös szín.
    Látszik, hogy a JóIsten ellenében lettek idetelepítve a Földünkre. Ártani, gyilkolni és megsemmisíteni mindent és mindenkit, ami a Teremtő eredetét igazolja és „hirdeti”!!!
    Többször igyekeztem közhírré tenni azt, hogy a Rothschildok mint pokolfajzatok folyton a FöldAnya állítólagos túlnépesedését akarták, akarják (…abszolút illetéktelenül!!! – Istenkísértéssel!!!) „szabályozni”.
    Íme, egy összegzés, mely bizonyítja deviáns kényszerképzetüket, hogy ez a vérszomjas „uralkodni akarásuk” a Fenevad által van bennük kódolva: https://avilagtitkai.com/articles/view/kontrollalt-nepirtas-nanotechnologiaval-legyartott-szunyog-segitsegevel-oltjak-be-virusokkal-a-fod-lakossagat”
    https://www.youtube.com/watch?v=qaYw3lZ4gUc
    ÉBREDJ MAGYAR!!!
    Szerrel és tettel:BRiNDZa+TüNDe éVa GaBRieL+PáLoS TReND.

    VálaszTörlés