2020. július 2., csütörtök

A SZÍNMŰVÉSZETIS HALLGATÓK ESETE... VELÜNK

ÖRÜLÜNK, VINCENT? BLOG
Szerző: jotunder
2020.07.02.


...A Parlament nem színházba jár, hanem Kurultájba. Vidnyánszky Nemzetijébe sem járnak. Oda én jártam. Nem sokszor, talán hét-nyolc darabot láttam, és volt, amit szerettem. 

A színműveszetis fiatalok is járnak a Nemzetibe, egyikük-másikuk talán játszott is valamelyik darabban, nem tudom, főleg kaposvári színinövendékek szerepelnek náluk.

Azok a gyerekek pontosan tudják, hogy a Zakarpatszkaja Oblaszty össze frusztrációja fog rájuk ömleni. Vannak a tehetségtelen kis nullajulik, akiknek az a mániája, hogy ők valójában nagy tehetségek. Az ő frusztrációjukat még valahogy túl lehet élni. A nagy formátumú, rendkívüli tehetségű ember frusztrációja, akinek az a mániája, hogy őt nem tartják senkinek, életveszélyes.

Amikor Vidnyánszky uniós politikusok fényképét vitette körbe Paul Claudel oratóriumában, miközben Blaskó művész úr úgy bőgött, mint egy szocialista szarvasbika egy komócsinista május elsején, minden épeszű ember tudta, hogy az igazgató úr egyszerűen elmérte az országot. Szovjet-Ukrajna szintjén közeledett a hatalomhoz, egyszerűen erre volt szocializálva. Akkor még nem tudtuk, hogy Domnule Demeter behozza nekünk a Cenaclul Flacara-t, a Traiasca Romaniaval. Nem mintha nem lettek volna saját kipcsákbolsi hagyományaink, de nekünk köll az egzotikum. Vidnyánszky még mindig nem érti Uhorszkát, pedig azért olyan nagyon nagy differencia nincs, Káeurópa az Káerópa. És ezt most ezek a húszéves gyerekek fogják megszívni.

És ezek a húszéves gyerekek pontosan tudják, hogy a karrierjüket kockáztatják. Amiről eszembe jut egy beszélgetés a színházról, a Nemzetiről is, egy nagyon tehetséges fiatalemberrel, egy angol egyetemi szálloda kocsmájában, és megszakad a szívem. Ez az ország mindent elbasz, remélem nem ikes ige. Kit érdekel a színház, amikor Szöllősi György elvtárs (seriously, azért a seggnyalásnak is van határa) fősportnyik elmondta, hogy nálunk a futball a művészet, az amikor Kleinheisler művész úr mély jellemkomikummal csúszik be az andorrai taxisofőrnek. Amiről persze beugrik Bergkamp gólja a Newcastle ellen, de aztán mégis Kisvárda Lions vs. Mezőkövesd United.

Első figyelmeztetés - üzenik a gyerekek a Karmelita kolostorba.

Nem fognak megijedni. A legrosszabb, ami történhet, hogy minden tönkremegy. Az meg ugye, ki a faszt érdekel.

UPDATE: találtak hetven művészt, aki azt kéri, hogy változtatás nélkül fogadják el a színművészeti einstandolásáról szóló törvényt. holnap lesz a magyar kultúra egyik legsötétebb napja.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.