2020. július 26., vasárnap

SEMMI SEM AZ, MINT AMINEK LÁTTATJÁK

HÍRKLIKK
Szerző: PETSCHNIG MÁRIA ZITA
2020.07.26.


A járvány első hullámának magyarországi levonulta után, gondoltam, nem ártana áttekinteni a károk enyhítésére mondott adófizetői pénzek sorsának alakulását. A hónap közepén a PM is elkészítette a maga mérlegét, van tehát mihez viszonyítanunk.

A minisztériumban íródott anyag mindenekelőtt azt kívánja bizonyítani, hogy a magyar kormány élen járt a koronavírus elleni védekezés áldozathozatalában, hiszen az unióban a harmadik helyezést értük el (a németek és a csehek után) a GDP-ben kifejezett ráfordítások alapján. A 2019-es bruttó hazai termékhez viszonyítva, 20 százalékot hoztak ki, ami mennyiségileg valóban impozáns lenne, ha igaz lenne. Ha nem számoltak volna bele fűt, fát az intézkedésekbe. Így az MNB által nyitott új hitelkereteket és garanciákat, amik nem azonos fajsúlyúak a tényleges jövedelemosztással, hiszen csak igénybevételi lehetőségeket jelentenek és nem konkrét keresletnövekedést. E potenciális források nélkül, a járványra elkülönített alapok – az uniós pénzek átcsoportosításával együtt – a 2019-es GDP-nek csak az öt százalékát tették ki. Nem véletlenül kifogásolta az EB, hogy a magyar kormány az unió átlagánál jóval kevesebbet kíván fordítani a munkanélküliek ellátására, a munkahelyek megvédésére, az egészségügyre, oktatásra és a szociális ellátásra.

Mennyiségi alulteljesítésünknél azonban nagyobb problémát látni a kárenyhítésre szánt források felhasználásának szerkezetében
. Ismeretes, hogy április elején, három alapot képeztek: a járvány elleni védekezését, a gazdaságvédelmit és az EU-ból érkező támogatásokét. Az utóbbi forrását nullára állították be, demonstrálva, hogy az unió semmivel sem segít bennünket. A hivatkozott PM-jelentésből azonban kiderült, hogy 335 milliárd forint uniós forrást mégiscsak sikerült felhasználnunk, ami nagyon is érdemi volt: innen mentek a bértámogatások és a KKV-k fejlesztésére fordított pénzek...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.