2020. július 12., vasárnap

STIGMÁT VESZ MAGÁRA AZ A NŐ, AKI ÚGY DÖNT, NEM VÁLLAL GYEREKET

24.HU
Szerző: BODNÁR JUDIT LOLA
2020.07.12.


Rácz Laura Rebecca újságíró ez év tavaszán kutatást indított azzal a céllal, hogy megismerje és megértse azokat a nőket, akik úgy döntöttek, nem vállalnak gyereket – nem csak most, mert, mondjuk, még fiatalok, hanem soha. Ők a tudatosan gyermektelen vagy gyermekmentes, angol szóval childfree nők. A motivációik hátterének megismeréséhez a szerző egy online kérdőívet állított össze, melyre eddig több mint ötszáz válasz érkezett, e mellett személyes interjúkat is készített több mint egy tucat nővel és egy házaspárral, a kutatásról hamarosan egy könyvet is ír. Az eredményekről, a gyermekmentesség tabujáról, az érintetteket érő bántásokról beszélgettünk.

Benne van a pakliban, hogy a projektje már pusztán a téma miatt is indulatokat kavar. Tart ettől?

Simán megtörténhet. Ennél jóval kevésbé rázós dolgok is képesek hatalmas vihart okozni. De legalább beszélünk róla, és így lehetőség van megismerni ezt a jelenséget és azokat a nőket és az érveiket, akik úgy érzik, gyerek nélkül teljes az életük. Az értetlenséget, ítélkezést felválthatja a megismerés és ezáltal az elfogadás. Legalábbis szeretnék ebben hinni.

Hogy jött az ötlet, hogy a tudatosan gyermektelen nőket kutassa?

Egy személyes történetet mesélnék el, ami elég jól megvilágítja a motivációimat. Megismerkedtem egy sráccal, aki randira hívott, ami egész jól sikerült, nagyon szimpatikusak voltunk egymásnak. Már előzetesen felfedtük a kilétünket a másiknak, én is elolvastam az ő dolgait, és ő is elolvasott jó néhány cikket tőlem, és egy ponton felhozta, hogy az egyik cikkemet már csak sajnos későn olvasta el. Rögtön tudtam, mire gondol: a tudatosan gyermektelen nőkről szóló cikkemre, és meg is kérdezte, hogy ennek a projektnek én vagyok-e a főszereplője. És bár nem én vagyok a főszereplője, de ez a téma nőként és újságíróként is régóta foglalkoztatott, és valóban van egy személyes egybeesés is, hogy egyébként tudatosan gyermektelen nőnek vallom magam.

Pár éve megfogalmazódott bennem, hogy biztosan nem vágyom gyerekre, és ezzel rendben is vagyok.

De személyes szál nélkül is foglalkoznék ilyen témákkal, mert mindig is érdekeltek olyan társadalmi jelenségek, amelyekről nagyon kevés szó esik, tabusítva vannak, vagy olyan ismeretlen jelenségek, amelyeknek nagyon rossz a megítélése a többségi társadalom részéről. És sajnos, mivel a magyar társadalom nem annyira elfogadó, elég sok olyan téma van a listámon, aminek szeretnék utánajárni, mert ezekkel kapcsolatban iszonyú sötétség van egyes fejekben. A gyermekmentesség is ilyen. Egyszerűen csak érdekel, hogy kik ezek a nők, mert erről nem beszélünk, és nemcsak én, hanem a válaszadóim is fontosnak tartják, hogy kerüljön be a köztudatba a jelenség, és kiderüljön, hogy ők teljesen „normális” emberek. Tudni akartam, hogy mik a motivációik, milyen folyamatok előzték meg a döntésüket, milyen élethelyzetből jönnek, milyen életutakat jártak be...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.