2020. szeptember 19., szombat

A FELCSÚTI PER

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2020.09.19.


Kásler sámán ismét nyugtalan. Ilyen röneszánsz embernek véli magát, aki mindenhez is ért, a magyarok eredetkutatása mellett most átment Andy Vajnába, és történelmi, a nemzet múltját bemutató, a nemzeti tudatot erősítő, valamint nemzeti filmek forgatásáról tárgyal, miközben tombol a járvány. Igaz, azt egy rendőr igazgatja, moderálja, a kórházak élén pedig katonák csücsülnek. Kásler, mint tudjuk, állítólag onkológus volt, míg Orbán testmelege el nem vette az eszét, meg nem perzselődött mintegy a csillag közelségétől. Így a magyar oktatás első embereként tátott szájjal nézi, hogyan hülyülnek el nemzetünk gyermekei, valamint nemzeti.

Külügyeinket egy futsalos irányítja, külügyeinknek gerosan és nicoflex szaga van, és úgy ordibálnak benne, mint részeg nézők a lepusztult pálya szélén. Igazságügyeinkért egy bírósági segédfogalmazó felel, akinek két érdeme van, hogy csattog a foga, és jól tud dekázni. A hadügyekért egy elbutult könyvtáros felel, főzni állítólag tud, de csak ólomnehéz, zsírtól tocsogó ételeket. A keresztény párt vezetője egy vérgőzös vadász, aztán van egy műgyűjtő, unortodox bankosunk, a magyar gazdaság legnagyobb szereplője pedig egy ostoba gázszerelő, aki a hamut is mamunak mondja. Ezek az elitünk, aki alá dolgozik a dicsőséges százharminchárom.

Ami már csak százharminckettő. Őket pedig egy kretén pedellus igazgatja a té házban. Ilyenek között könnyű királynak lenni, mert az összes hasonszőrű, és akkor képzeljük el, mi van az alsóbb szinteken, a sufniban és a kamrában, miféle párttitkárok meg verőlegények, valamint nemzeti. Mindezt azért kellett fölskiccelni újólag, hogy meglegyen az alap, a nemzeti baromfiudvar az irányultság miatt, hogy értsük a kritika élit. Mert ugyanis ennek a díszes bagázsnak a kakasa, ez az Orbán tegnap megint nekilátott hörögni, hogy a baloldal, amely, mint tudvalévő ráuszul mintegy permanensen a nemzetre, aki ő. Mármint a kakas.

Ezt a nemzetáruló baloldalt arra kérte most a baromfiudvar királya, hogy ha már “nem lehet rájuk számítani” a védekezésben most sem, akkor legalább a járványügyi szakembereket ne támadják hátba, mert az országot támadják meg ezzel. Ez a Kossuthon volt megint és szokás szerint, ahol eddig kérdés nem hangzott el, most viszont igen, hogy nem jelenti-e fel a szaktárca ezeket a baloldalokat. Emlékszünk még az újságírás első ormára, hogy: nem perel elnök úr, nem perel? Ez volt az Obersovszky Schmitt páros, akik ketten lefektették az alapokat, ez volt a leendő KESMA újságírás első leckéje máig visszhangzóan. Viszont ma már van rosszabb...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.