2020. szeptember 3., csütörtök

A KORMÁNY KÉTSÉGBEESETTEN KERESI A MEGMAGYARÁZHATATLAN INDOKOLTSÁGÁT

HÍRKLIKK
Szerző: NVZS
2020.09.03.


„Azt kijelenteni, hogy csak Magyarországon tudunk normális és jó tesztet végezni, nos, az egyrészt más országok közegészségügyének, orvoslásának a nagymértékű lebecsülése, másrészt azt mutatja, hogy a kormány kétségbeesetten keresi a megmagyarázhatatlan valamilyen indokoltságát” – mondta portálunknak Kökény Mihály. A szakpolitikus abszurdnak tartja, hogy olyan nemzetközileg elismert intézetek, mint a német szövetségi szintű egészségügyi intézet, a Robert Koch által akkreditált laboratóriumokban végzett PCR tesztek eredményét nem fogadják el a magyar hatóságok. Ugyan nincsenek egységes, a WHO által előírt szakmai normák, követelmények a világban, de a tesztelés különböző formáira léteznek nemzetközi sztenderdek, amelyeket minden akkreditált laboratórium követ – mondta. Szerinte a kormány másik, a visszaélésekre vonatkozó indoka is elfogadhatatlan.


A járványügyi készültségi időszak utazási korlátozásairól, a határellenőrzés ideiglenes visszaállításáról intézkedő. vasárnap megjelent 419/2020. kormányrendelet szerin, az országba való belépéshez három napon belül, egy alkalommal elvégzett, az egészségügyi szakmai szabályoknak megfelelő, molekuláris biológiai vizsgálat SARS-CoV-2 PCR teszt negatív eredményét kell igazolniuk a cseh, lengyel és szlovák állampolgároknak, azaz esetükben elfogadják a külföldön végzett tesztek eredményét. Ugyanakkor a járványügyi készültségi időszak utazási korlátozásairól szóló 408/2020. kormányrendelet arról intézkedik, hogy a magyar állampolgárok csak és kizárólag hazai laboratórium által végzett (2 darab) teszttel kérhetik a karantén idő előtti feloldását.

Ezt a diszkriminációt a kormány nehezen tudja – és nem is nagyon igyekszik – megmagyarázni. És amikor igyekszik, akkor is furcsa magyarázatokat ad. Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője az ATV Egyenes Beszéd című műsorában hétfőn este azt mondta: a hazatérő magyarok külföldi tesztelését egyrészt azért nem fogadják el, mert nincs a világban egy akkreditált rendszer, és sokat lehet hallani arról, hogy különböző módszerekkel és alapossággal végzik a teszteket. Ezért Magyarország kizárólag az itthon akkreditált teszteket fogadja el. Másrészt pedig voltak visszaélések ezzel kapcsolatban az elmúlt időszakban...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.