2020. szeptember 3., csütörtök

HA AZ ORVOSOK BETŰ SZERINT BETARTJÁK AZ ELŐÍRÁST, KIÜRÜLHETNEK AZ ISKOLÁK

HVG
Szerzők: BALLAI VINCE, WINDISCH JUDIT
2020.09.03.


Tesztelés nélkül kell otthon ülnie tünetmentes diákoknak 10 napot, mert kiderült, hogy koronavírusos volt valaki, akivel együtt táboroztak. A Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke szerint ez nem egyedi eset, hanem a járványügyi protokollból következő orvosi döntés. A probléma nem csak a diákokat, a tanárokat is érintheti. A kormány szerint a protokoll jó, azon nem kell változtatni.


„Kedden 11 körül hívtak, hogy menjek a gyerekekért, mert kiderült, koronavírusos lett egy fiú, akivel együtt voltak sporttáborban” – mesélte egy budapesti édesapa, akinek gyerekei az I. kerületi Lisznyai utcai iskolába járnak. Elmondása szerint a kisfiú műtétre várt, de hőemelkedése lett, ezért letesztelték, akkor derült ki, hogy koronavírusos. Olvasónk azt mondta, az iskolát egy, a koronavírusos gyerek családjával kapcsolatban lévő szülő hívta fel. Úgy tudjuk a gyerekek között nemcsak a tábor volt a kapcsolódási pont, hanem egy iskolába jártak, de a vírusos kisfiú az első tanítási napon már nem ment be. Utóbbit megerősítette a Közép-Budai tankerület igazgatója, Hajnissné Anda Éva, aki szerint az iskolát a diák édesanyja értesítette, az Nemzeti Népegészségügyi Központnak pedig az igazgató szólt.

Olvasónk ezután felhívta a gyerekorvost, aki annyit mondott, 10 napig maradjanak otthon – önkéntes karanténban –, teszt viszont nem lesz, csak ha bárki tüneteket mutat. A gyerekeknek ez igazolt hiányzás, ahogyan a szülő is kap majd táppénzt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.