2020. szeptember 11., péntek

AZ SZFE DOLGOZÓINAK SZTRÁJKJA MUTATJA AZ UTAT A NER BUKÁSA FELÉ

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2020.09.10.


Szeretnénk hangoztatni, hogy az SZFE hallgatóinak, vezetőinek és dolgozóinak tiltakozása nem több, mint aminek látszik: az egyetemi autonómia megtartását, visszaállítását követelik. Ha az SZFE megmaradhat annak, ami, nem tervezik a tiltakozás folytatását, nincsenek politikai céljaik és követeléseik. Visszatérnek a munkájukhoz és a mindennapi élethez a NER keretein belül, annak ellenére, hogy az egész Orbán-rendszer ugyanarra a jogtiprásra épül, ami ellen az SZFE ügyében tiltakoznak.


Hamisak tehát az állítások, hogy az SZFE tiltakozása, az épület elfoglalása mögött politikai szándék áll.

Orbán elszámította magát, amikor azt képzelte, hogy ugyanazzal a törvénytelen eszközzel, az “alapítványosítás” hazugságával minden ellenállás nélkül felszámolhatja a civil társadalom minden önállóságát és szabadságát, az oktatás és a tudomány után a kulturális élet autonómiáját is. Nem számított arra, hogy az SZFE hallgatói, tanárai, a művészvilág nem engedi szó nélkül eltaposni magát, és nyakára ültetni egy ideológiai-politikai komisszárt. Orbánnak most azt kellene eldöntenie, hogy úgy tesz, mintha nem is tudott volna erről, mintha semmi köze nem lenne hozzá, és jóságos diktátorként megveregeti a diákok vállát és visszaadja a szabadságukat, vagy Bicskén és Lovasberényben is elrendeli ugyanezt.

Az SZFE dolgozói által meghirdetett sztrájk a legjobbkor tett lépés, és logikus következménye az előzményeknek. Ez pedig attól függetlenül, hogy az SZFE hallgatóinak és dolgozóinak az egyetemi autonómia visszaállításán kívül nincs politikai követelésük, kijelöli a NER megbuktatásának útját és egymást követő logikus lépéseit is. Orbán várhatóan nem enged, mert a meghátrálás másokat is felbátorítana, hogy ezt a primitív játékot visszautasítsák, és megvédjék saját szabadságukat. Ezzel viszont azt kockáztatja, hogy az SZFE precedense megmutatja az utat a NER megdöntésének lépéseihez.

Ezek a lépések pedig a következők: a demokrácia és a törvényesség hamis látszatába bújtatott törvénytelenség kimondása, a hamis látszat elutasítása, az illegális intézkedések miatt a rendszer lépéseinek illegitimmé nyilvánítása. Nagyon fontos, mondhatni, sorsdöntő kérdés az illegitim vezetőkkel való tárgyalás elutasítása. Ezen a ponton szokott megbukni minden törvénytelenséggel szembeni ellenállás. “Nem szabad Vidnyánszkyval tárgyalni.” Ennek örök érvényű jelszóvá kell válnia minden más esetben is. Ha a döntés illegális, a kinevezett új vezetés illegitim, akkor nem szabad velük tárgyalni. Nincs miről tárgyalni, csak a törvényes, alkotmányos állapot helyreállítását lehet követelni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.