2020. szeptember 28., hétfő

AZ ÚJ LEGITIMÁCIÓS IDEOLÓGIÁJA – EGY KAMPÁNY, AMELYEN NEVETNI KELLENE, MÉGSEM LEHET

168 ÓRA
Szerző: SEBES GYÖRGY
2020.09.28.


A történész szerint semmi értelme nincs az új kormányzati kampánynak, amelynek alapgondolata, hogy „együtt tesszük naggyá a Kárpát-medencét”. Krausz Tamás szerint azonban magyarázhatja, hogy ezzel próbálják legitimálni a tekintélyuralmi rendszert. Mint mondja, mindenre van ideológiájuk, úgy szedik elő őket, mint Mari néni a spájz polcairól a befőttesüvegeket.

Igazság, erő, felemelkedés – együtt tesszük naggyá a Kárpát-medencét. Ezzel a címmel indított nagyszabású kampányt az Alapjogokért Központ. Ez azért is keltett a szokottnál nagyobb visszhangot, mert Orbán Viktor kedvenc lapját, a Nemzeti Sportot tartották alkalmasnak arra, hogy elindítsák a programot. Ott jelent meg az a hirdetés, amely első világháborús magyar honvédek kitörését ábrázolja, rajta a szlogennel. Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója több nyilatkozatban és cikkben igyekezett elmagyarázni, miért van szükség erre a projektre. Azt is elismerte, hogy a miniszterelnök trianoni évfordulón elhangzott beszéde inspirálta a kampányt. Orbán Viktor ott többek között kijelentette, hogy „mi vagyunk azok, akik megfordítják Magyarország sorsát”. Szánthó szerint ebből az is következik, hogy „nem szabad megijedni, nem szabad kicsinyhitűnek lenni akkor sem, amikor az embert támadják”. A cél pedig az, hogy „a magyarság daliás időit és sorscsapásait is felelevenítve, … felülemelkedve a múlt sérelmein, össze kell fognunk a körülöttünk, velünk élő népekkel, hogy gazdasági-politikai potenciált alkotva együtt tegyük naggyá – igen, saját magunkat”. Ennyi bevezető feltétlenül szükséges volt a következő interjúhoz, amelyben Krausz Tamás történésszel igyekeztünk megfejteni az újabb kormányzati kampány hátterét...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.