2020. szeptember 23., szerda

ÍME, EGY MUTATÓ, AMIBEN VEZETJÜK AZ UNIÓS TOPLISTÁT

HÍRKLIKK
Szerző: NVZS
2020.09.23.


Van egy mutató, amelyben Magyarország toronymagasan vezeti az Európai Unió tagállamainak – hogy stílszerűek legyünk – a „versenyét”: ez pedig a szabadidős. és sport-tevékenyégre fordított állami pénzek összege. Egy ma éjjel az Eurostat honlapjára feltett jelentés szerint, 2018-ban a 27 tagország összesen 50,7 milliárd költségvetési forrást biztosított erre a célra, ennek legmagasabb arányát, 2,1 százalékot Magyarország. Az sem semmi, amilyen arányban költik erre Orbánék az állami pénzeket! A jelentés a ma kezdődő európai sporthét alkalmából készült.


Magyarországon már megszoktuk, hogy napról-napra csilivili stadionok nőnek ki a földből, lassan már ott tartunk, hogy az ország legkisebb településén is minimum százmillókért, de inkább milliárdos nagyságrendű állami befektetéssel létesítenek ­– elsősorban persze focira szánt – komplexumokat, természetesen feltéve, ha a település fideszes. S azt is tudjuk, hogy a tao-nak köszönhetően, az elmúlt években irdatlan milliárdokat folyattak a két, most számba vett tevékenység közül az egyikre, sportcélokra, jelesül főként futballra (lásd még Felcsút, Fehérvár és társai) –, mert a szabadidős, azaz a tömegsportnak helyt adó létesítményeket kevéssé érint ez a nagy segíteni akarás.

De még ennek a tudatában is döbbenetes azt látni, hogy toronymagasan a mi kormányunk költötte el a legnagyobb arányt az összeurópai sport- és szabadidős tevékenységekre szánt pénzekből. Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat által szerdán közzétett legfrissebb jelentés szerint, ugyanis a 27 tagállam teljes 50,7 milliárd eurós költésének 2,1 százalékát az unió leggazdagabb országai közé nehezen sorolható Magyarország fordította erre a célra. Igaz, némileg más a rangsorban elfoglalt helyünk, ha az egy főre vetített költségvetési kiadásokat nézzük: ebben a nyolcadik helyet foglaljuk el (megelőz minket a toronymagasan legtöbbet, 500 eurót költő Luxemburg, valamint a 200 és 255 euró között erre a célra költő Svédország, Finnország, Franciaország, Hollandia, valamint minket alig megelőzve Dánia is. Habár nálunk nem éri el a 150 eurót ez a költés, az uniós átlagot így is meghaladja, s olyan, valóban tehetős országokat utasítunk magunk mögé, mint Németország vagy Ausztria...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.