2020. szeptember 23., szerda

TITKOS IRATOK MUTATJÁK, HOGYAN BÚJT EL MAGYAR BANKJA MÖGÖTT EGY GYANÚS ÜGYLETEKET BONYOLÍTÓ OFFSHORE CÉG

DIREKT36
Szerzők: PETHŐANDRÁS, ZÖLDI BLANKA
2020.09.21.


Szokatlan tranzakciók tucatjaira figyeltek fel 2011-ben a Deutsche Bank amerikai részlegénél. Egy Guarantee Agency nevű karibi offshore cég több tízmillió dollárt utalt el rajtuk keresztül a világ különböző pontjain lévő bankszámlákra. A bank annyira gyanúsnak tartotta a tranzakciókat, hogy több bejelentést is tett az amerikai pénzügyminisztérium nyomozó csoportjánál, amely többek között pénzmosásgyanús eseteket vizsgál.

A Deutsche Bank szokatlannak találta például azt, hogy a tranzakciók egy jelentős része kerek összegű volt, és nem volt világos, hogy pontosan milyen célból történtek. A bankot emellett láthatóan zavarta az is, hogy nem tudta, pontosan ki is áll a karibi cég mögött.

Ennek kiderítéséhez Magyarországon keresztül vezetett az út, de a Deutsche Bank itt akadályokba ütközött.

A Guarantee Agency ugyanis az egyik legnagyobb magyar pénzintézetnél, az MKB Banknál vezette a számláját, de a bank elzárkózott attól, hogy információkat adjon ki az ügyfélről. Nem ez volt ugyanis az első eset, hogy a Deutsche Bank gyanúsnak találta a karibi cég tranzakcióit, és amikor egy korábbi alkalommal megkereste az MKB-t, hogy árulja el, ki a Guarantee Agency tulajdonosa, akkor erre elutasító választ kapott.

„Tájékoztatjuk, hogy a helyi banktitok szabályok miatt nem tudunk több adatot átadni az ügyfelünkről” – írta az MKB.

Ez az üzenetváltás abból a bizalmas iratcsomagból derült ki, amelyet egy nemzetközi újságírócsapat dolgozott fel az elmúlt közel másfél évben. A nyomozás alapját olyan titkos jelentések adták, amelyeket az Egyesült Államokban működő bankok küldtek be az amerikai pénzügyminisztériumnak általuk gyanúsnak tartott tranzakciókról. A BuzzFeed News amerikai szerkesztőség szerzett meg több mint 2100 ilyen titkos jelentést, majd ezeket megosztották az International Consortium of Investigative Journalists (ICIJ) nevű tényfeltáró újságírói hálózattal, amely koordinálta a közel 90 országra kiterjedő nyomozó munkát. Magyarországról egyedül a Direkt36 vett részt a projektben.

Az iratokban számos más alkalommal tűntek fel magyar bankok különböző gyanúsnak tartott tranzakciók résztvevőiként. Pusztán az iratok alapján nehéz megállapítani, hogy az utalások tényleg szabálytalanok vagy jogsértőek voltak-e, és a magyar pénzintézetek gyakran csak egy sokszereplős láncolatok egy-egy állomásaként szerepelnek az utalásokban. Annyi azonban mindenképp kiderül a dokumentumokból, hogy a magyar bankrendszeren keresztül is hajtottak végre olyan tranzakciókat, amelyek célja vagy eredete megkérdőjelezhető volt.

A Guarantee Agency esete azért is figyelemre méltó, mert nemcsak a Deutsche Banknak szúrtak szemet a cég utalásai. A Direkt36 kutatásai azt mutatják, hogy a cég érintett volt egy több millió fontos brit csalási ügyben is. Brit bírósági iratok szerint egy hitelkártya csalásokért elítélt csoport egyik tagja több százezer fontot mozgatott át a Guarantee Agency-n keresztül. Az nem világos, hogy a cég már akkor is az MKB ügyfele volt-e, de a bírósági iratok megjegyzik, hogy a cégnek már abban az időben is egy magyar banknál volt a számlája.

Nem egyértelmű ugyanakkor, hogy az MKB miért védte annyira a Guarantee Agencyt az amerikai érdeklődéssel szemben. Amikor a Deutsche Bank az MKB egy másik offshore céges ügyfeléről érdeklődött – amelynek 2012-ben voltak szokatlan tranzakciói –, akkor a magyar pénzintézet vonakodás nélkül kiadta a kért információkat.

Az MKB Bank azt közölte, hogy a banktitokra vonatkozó szabályok miatt nem válaszolhatnak a kérdéseinkre. Nem segített a bank abban sem, hogy elérjük a Guarantee Agency-t. A cégnek nincs fellelhető honlapja, és az egyedüli ismert címe egy postafiók a Saint Vincent és Grenadine-szigetek nevű karibi országban...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.