2020. szeptember 17., csütörtök

KISZIVÁRGOTT AZ ÚJ DUNA-HÍDHOZ KAPCSOLÓDÓ HATÁSTANULMÁNY: AKÁR KÉTEZER FÁT IS KIVÁGHATNAK

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: ZSILÁK SZILVIA
2020.09.16.


Az új Duna-híd pesti levezető úthálózatának nyomvonaltervei a lakosság számára eddig ismeretlenek voltak, de most az Átlátszó birtokába került az erről szóló hatástanulmány. A prezentációban 6+1 nyomvonal változatot mutatnak be, négy változat a Határ út mellett vezetne. A tanulmány szerint a II. szakaszon 21 és 79 milliárd forintba kerülhet az új körút kivitelezése, és ha a Határ út alá épített “autópályán” vezetik el a forgalmat, akkor 810-2120 fa kivágása várható. A ferencvárosi és a kispesti lakosok számára problémát jelenthet, hogy az a napi 37 ezer autós, aki eltűnik a belvárosból, náluk fog közlekedni. Az érintett területeken jelentősen megnő a forgalom zaja, a rezgésterhelés, a légszennyezés, miközben jelentősen csökken a zöldfelület.

Az új Duna-híd, amit a sajtóban gyakran Galvani hídként emlegetnek, Dél-Buda és Dél-Pest összekötését teszi majd lehetővé, és a tervek szerint a híd miatt egy új körutat is kialakítanak. A fejlesztést két szakaszra osztották: az első ütemben a Fehérvári úttól a Gubacsi út-Illatos út csomópontig tartó szakasz fog megvalósulni. A tervekről az építési engedélyezési eljárás megindítása előtt a Budapest Fejlesztési Központ társadalmi párbeszédet indított.

A második szakaszban a Gubacsi út és az Üllői út közötti szakaszt építik meg. Ezt az ütemet a lakosság majd október második felében véleményezheti, a tervek szerint hamarosan megkezdődhetnek a civil szervezetekkel való egyeztetések.

A hatástanulmányokat a lakosok még nem, de az érintett polgármesterek már látták, és állást is foglaltak. A vezetői prezentáció eddig nem volt nyilvános, de most eljutott az Átlátszó szerkesztőségébe...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.