2020. szeptember 9., szerda

ÚGY TŰNIK, VALAMI MEGMOZDULT A MAGYAR TÁRSADALOMBAN, AMIT A FIDESZ IS ÉRZÉKELT

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2020.09.08.


Ami a Színház- és Filmművészeti Egyetem körül zajlik, a civil kurázsi és a hatalmi arrogancia csatája. Az esélyek természetesen nem egyenlők, hiszen a hatalmas médiagépezettel rendelkező Orbán-kormány nincs kényszerhelyzetben akkor sem, ha a hallgatók ellenállása és a tanárok jelentős részének felmondása miatt el sem kezdődik az érdemi oktatás az intézményben. Ugyanakkor az események rámutatnak arra a tényre, hogy a társadalmi szolidaritás már sokkal jobb állapotban van Magyarországon, mint mondjuk 6-8 éve.


Többször értekeztünk már arról, hogy az Orbán-rendszer egyik fő törekvése a társadalmi szolidaritás ellehetetlenítése Magyarországon. A különböző szociális, szakmai és civil csoportok elleni fellépését ugyanis az jellemezte, hogy a konfliktusok idejére sikerült izolálniuk ezeket a szerveződéseket, így a minimálisra csökkentették annak az esélyét, hogy más fenyegetett társadalmi csoportok is kiálljanak a megtámadottak mellett.

Az SZFE elleni támadás esetén azonban mintha megváltozna a tendencia. A hatalom ugyanis a maga erőszakos módján ugyan végigvitte az intézmény átjátszását a kormányhoz kötődő közalapítványhoz, ám amikor annak vezetői megpróbálták elfoglalni aúj pozíciójukat, a diákság, a tanárok és szimpatizánsok megakadályozták ezt. A Vidnyánszky Attila elleni közös fellépés olyan összhangot teremtett a társadalom jelentős részében, hogy vidéken, sőt külföldön is tiltakozásokat indított el a kormány módszerei ellen...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.