2020. október 6., kedd

3-AS METRÓ JELENTÉS: EGY HÓNAPJA JAVÍTJÁK AZ ELÜTÉSEKET

NÉPSZAVA
Szerző: SZALAI ANNA
2020.10.06.


Karácsony Gergely főpolgármester január első munkanapján rendelte el az M3-as vonalon futó orosz metrókocsik felújítására kötött szerződés, valamint az azt megelőző tender átfogó felülvizsgálatát.

Hiába készült el augusztusban a hármas metró kocsibeszerzését vizsgáló szakértői jelentés, azóta is tart a véglegesítése. Az előző ciklusok kétes projektjeinek vizsgálatára létrehozott önkormányzati bizottsággal ráadásul egyelőre annyit sem közöltek, hogy a beszámoló már elkészült – tudtuk meg Havasi Gábortól, a testület vezetőjétől.

– Jelenleg a jelentés véglegesítése zajlik, ami pusztán az elütések javítását és az adatok egyeztetését jelenti, természetesen a megállapítások megváltoztatása nélkül – válaszolta a Népszava érdeklődésére a BKV. Mint írták, a dokumentumot a véglegesítést követően a felügyelőbizottság kapja meg, mint a vizsgálat megrendelője.

– A jelentést pontosítani kell, mert a szakértői vizsgálat nem minden kérdésünkre adott kielégítő választ – válaszolta lapunk érdeklődésére Katona Tamás, a felügyelőbizottság elnöke, aki elismerte, hogy ő már látta a szakértői anyagot, de mint mondta: a három különböző – jogi, közgazdasági és műszaki – területről érkezett válaszok bizonyos pontokban nem egységesek és következetesek. Emiatt kiegészítő kérdéseket tett fel, ezekre még nem érkeztek meg a válaszok. Amint elkészül a végső jelentés, megtárgyalja a felügyelőbizottság, majd ennek alapján összegzik a vizsgálat eredményét és ezt átadják Karácsony Gergely főpolgármesternek. Katona Tamás arra nem tudott válaszolni, hogy ez mikor történik majd meg.

Karácsony Gergely főpolgármester január első munkanapján rendelte el az M3-as vonalon futó orosz metrókocsik felújítására kötött szerződés, valamint az azt megelőző tender átfogó felülvizsgálatát. A főpolgármester azután döntött így, hogy a BKV kénytelen volt beismerni, a „felújított” szerelvények padlólemezeit gyakorlatilag felzabálja a rozsda. Két hónapot adott a vizsgálatra. A BKV felügyelőbizottsága ehhez képest január végén foglalkozott először az üggyel, amikor nem támogatta azt a javaslatot, miszerint a BKV könyvvizsgáló cége, valamint annak jogi partnere folytassa le a vizsgálatot, mert nem látták biztosítottnak az eljárás részrehajlás nélküli lefolytatását...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.