2020. október 6., kedd

LUXUS LESZ A NYUGDÍJ – MEGLEPŐ ELŐREJELZÉS ÉRKEZETT

NÉPSZAVA
Szerző: nepszava.hu
2020.10.06.


A nyugdíjrendszereket is fenyegeti a világjárvány következtében kialakuló válság – derül ki az Aegon Nyugdíjfelkészültségi Kutatás 2020-as adataiból. Az életre szóló munkahely már a múlté, az pedig, hogy valaki a nyugdíjkorhatár elérésével egyik napról a másikra nyugdíjba menjen: luxus.


Miközben az országok az elmúlt több mint egy évszázad legsúlyosabb közegészségügyi válságával küzdenek, a koronavírus-járvány, illetve az azzal együtt járó gazdasági hanyatlás tovább rontotta a nyugdíjrendszerek amúgy is instabil állapotát, különösen a jövőbeni kilátásokat – a többi között erre világít rá a 2020-as eredményeken keresztül a világ számos országában végzett Aegon Nyugdíjfelkészültségi Kutatás. A gazdaság hanyatlása, a pénzügyi piacok mélyrepülése, a vállalkozások tömeges megszűnése, valamint a munkanélküliség emelkedése külön-külön is óriási kihívást jelent, de e hatások együttese új stratégiákat követel mind a munkaadók és a munkavállalók, mind az állam részéről.

Ehhez képest a kutatásban részt vett munkavállalók csupán 35 százaléka nyilatkozott úgy, hogy van tartalékterve, illetve mindössze 17 százaléka mondta azt, hogy rendelkezik előre átgondolt, felépített stratégiával arra az esetre, ha már a tervezett nyugdíjba vonulást megelőzően kénytelen lenne abbahagyni a munkát. A statisztikát súlyosbítja, hogy 36 százalék, vagyis minden harmadik megkérdezett úgy látja, munkaadója nem is segíti a nyugdíjra való felkészülését...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.