2020. október 16., péntek

HABONY BRÜSSZELBEN ÁRULKODIK A MAGYAROKRÓL

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Swan Edgar
2020.10.16.


Napsugaras szép reggelt! Annyi jó hírem van, hogy pénteket tartunk. Akinek ez valamiért öröm, az örüljön, vele tapsikolok. Azt üzeni Müller Cecília, hogy megérkezett a rendelőkbe az influenza elleni védőoltás, aki csak teheti, adassa be magának. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az influenza elleni védőoltás az influenza ellen véd, a koronavírus ellen nem. Nem is tudom, mi lenne velünk az ilyen magasan képzett szakemberek nélkül. Amilyen például Kásler Miklós is, aki valamiért úgy gondolja, hogy elég parancsba adni valamit, az úgy is működik.

24.hu birtokába jutott miniszteri utasítás szerint további ágyakat kell felszabadítani a kórházakban, valamint a nagyobb – 200 fő feletti – idősotthonoknak meg kell oldaniuk a non-invazív lélegeztetéshez szükséges feltételeket. A non-invazív az a verzió, amikor nem tuszkolnak csövet az ember torkába – nem intubálják és nem is altatják -, hanem az arcára tesznek egy maszkot és így segítik a légzést. Az ilyen légzéssegítő készülékeknek sok fajtája van, olyan is létezik, amit otthon, magának tud használni a beteg és olyan is, amihez szakemberre van szükség. Én ugyan nem vagyok Kásler Miklós, de feltételezem, egy koronavírus miatt fuldokló embernek édes mindegy, hogy az arcára tolják-e a majdnem-semmi otthoni maszkot vagy sem. Másfélét pedig szakembernek kell kezelnie, nem idősápolónak. Gondolom, készülék van elég, a közel 20 ezer eszköz egy része ilyesmi lehet, csak valamiért lélegeztetőgépnek nevezik. Remélhetőleg az intézmények kapnak is belőlük, de hogy hozzáértő szakember is van a raktárban – mindjárt a 25 millió orvosi maszk mellett -, azt erősen kétlem.

Azt nem tudom, Kásler doktorminiszter úr látott-e már belülről állami vagy önkormányzati fenntartású idősotthont. Én láttam. A magatehetetlen, mozogni egyáltalán nem képes betegeket az ápolók forgatják és masszírozzák. Kézi erővel. Aki szeretné, hogy a hozzátartozója felfekvés elleni matracot kapjon – ez speciális kiképzésű matrac, a hozzá tartozó elektromos pumpa folyamatosan változtatja a matrac keménységét, gyakorlatilag masszírozza a beteget, így gátolva a felfekvés kialakulását -, az vesz egyet. Tapasztalatból mondom, igen drága holmi. Az ápolók pedig ápolók, nem speciálisan képzett egészségügyi szakdolgozók. A feladatuk az, hogy figyeljenek és óvják az időseket, akit szükséges, azt etessék, tornáztassák, fürdessék, öltöztessék, pelenkázzák, fésüljék, kivigyék kicsit a levegőre, felügyeljék, hogy isznak-e eleget, beszélgessenek velük. Általában sem injekciót beadni, sem infúziót bekötni nem tudnak. Értelemszerűen lélegeztetőgépet kezelni – még non-invazív lélegeztetőgépet sem – szintén nem tudnak. Amit tudnak, amit akár én is tudok, az pont semmit nem ér. Értem én, hogy jól fog hangzani a tévében, hogy a kormány ellátta lélegeztetőgépekkel az idősotthonokat, de azért ez nem ennyire egyszerű. És nem mindenki sík idióta...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.