2020. október 16., péntek

NERIKUM

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2020.10.16.


Tegnap, megfelelően időzítve, mintegy a buzilobbi képibe vágva hungarikum lett a magyar népmesék rajzfilmsorozat Buga Jakab hangjával. Ezzel is elkülönítve nemzetkarakterológiánkat például Lázár Ervin világától, akinek minden bizonnyal Soros György súgott hőseinek neveiről és jelleméről, míg a Buga Jakab által megénekeltek ősi kipcsak vonásokat hordoznak pöttyel a seggükön. Ám, amint Vlagyimir Jakovlevics Propp mesemorfológiájából tudjuk, voltaképp minden mese egy rugóra jár, hasonló hősökkel, kihívásokkal és kalandokkal, csak a környezet és a nevek változnak. Ezzel a hungarikummá tétellel tehát azt a bűnt követték el a sorozat ellen, hogy besorolták a turulfos kategóriájába.

A hungarikumságból fasiszta nacionalizmus lett Orbánék keze alatt, olyik jelenség pedig már egyenesen nerikum, mint a színészképzés élére kinevezett katona, aki végzi is a dolgát becstelenül: kikapcsoltat, bezárat, lecsukat és fenyegetőzik. Ugyanúgy, mint Dúró Dórika, aki bekattant, és most a színházakból akarja kiűzni a meleglobbit, amely meglátása szerint felettébb agresszív. Hátra van még a zene és a képzőművészet, hogy kilegyen a paletta, és akkor derül majd ki, hogy a terhelt Dórika en bloc a kultúra ellen hadakozik azzal a vigasztaló tudattal, hogy küzdelmében egyáltalán nincs egyedül. Ne tévesszen meg minket azonban: nagy, kerek bociszemei vannak, de nincsenek emberi érzései. A többinek sem.

Ez a hungarikumság olyan már mint a lealjasított kokárda, amely Orbán óta elveszítette a jogát arra, hogy tiszteljük. Minden, amihez hozzáérnek, átértelmeznek, lenyúlják, elveszíti valaha volt jelentését, és egy tisztátalan, formátlan ideológia részévé válik. Egy gőzös trutymó lett az ország feudálfasiszta, nacionalista, primitív gőzökkel. Ahol egy Dúró Dóra a megmondóember és Takaró Mihály az eszmei mérce, az az ország a kultúrnépek számára elveszett. Ez egyébként Ady bánata a piszkos, gatyás, bamba társakkal, a káromkodással és fütyörészéssel. Annyi nóvum van Dórika delirálásában, hogy ezúttal a droghasználathoz hasonlította a homoszexualitás kérdését, és ez több veszélyt rejt, mint ami elsőre kitűnik belőle...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.