2020. október 4., vasárnap

MITŐL POTTYANT ÁROKBA A POLITIKAI KARIKATÚRA?

NÉPSZAVA
Szerző: FORGÁCS IVÁN
2020.10.04.


Ez év április 28-án, a karanténlét dermedt unalma idején megjelent egy karikatúra a Népszavában. A rajzon Müller Cecília tiszti főorvos asszony ezekkel a szavakkal fordul a keresztre feszített Jézushoz: – Alapbetegsége függőséget okozott. A kép óriási felháborodást váltott ki, leginkább kormányoldalon. A Kereszténydemokrata Néppárt bejelentette, hogy pert indít.


„Kifejezetten örülnöm kellett, hogy legalább egy időre megnőtt a munkánk iránt a figyelem. Az oldalamon nagyot emelkedett a megtekintések száma” – értékeli a történteket Pápai Gábor. Érthető a kesernyés öröm, hiszen az utóbbi években a karikatúra hazai művelői egyre nehezebben érik el a nyilvánosságot. A több tucat grafikus közül Pápai mellett talán csak hárman maradtak keményen a frontvonalban: Marabu (Szabó László Róbert), Grafitember (Merényi Dániel) és Weisz Béla. „Nálunk összesen nem lehetne annyi karikaturistát lelőni, mint a Charlie Hebdo szerkesztőségében” – próbál keserűen tréfálkozni a szintén blaszfémiával vádolt botrányhős. 

Weisz Bélát sem tudja megnyugtatni, hogy pillanatnyilag még van igény a munkáira. „Egyre jobban szűkülnek a lehetőségek. Szórványosabban jelennek meg rajzok a lapokban, kezd nyögvenyelőssé válni az egész.” 

Pedig nem volt ez mindig így. A magyar vicclapkiadás és a politikai karikatúra komoly múltra tekinthet vissza. Az utóbbi öt évben két kiállítás is megelevenítette történetét az Országos Széchényi Könyvtárban. 2018-ban pedig impozáns, gazdagon illusztrált kötet jelent meg róla A magyar politikai karikatúra története címmel. Egyik szerzője, Tamás Ágnes történész, a Szegedi Tudományegyetem tudományos munkatársa így összegzi a fejlődési folyamatot: „Az első néhány hónapos fellendülés 1848-ban volt, a Charivari-Dongó megjelenésével. A keményebb cenzúra után az 1850-es évek második felétől kezdődtek az újabb szárnypróbálgatások, Jókai Mór 1858-ban indítja útjára Az Üstököst, majd az 1867-es kiegyezéssel valóságos virágkorszak kezdődik, amely nagyjából az első világháborúig tart. Sok hosszabb-rövidebb életű élclap jelent meg ekkoriban, kormánypárti, ellenzéki egy­aránt, a legkülönfélébb szemléleteket, politikai irányvonalakat képviselve. Az 1920-as évek derekától már nem ilyen pozitív a kép. Megszűnnek a nagy hagyományú vicclapok, és ugyan próbálkoznak helyettük újakkal, de többségük nem igazán sikeres. Majd a zsidótörvények és az Országos Magyar Sajtókamara működése következtében igazi klasszikus élclapok is megszűnnek 1938–39-ben, köztük a Borszem Jankó. A háború utáni koalíciós időszakban – a papírkorlátozás ellenére – megint meglepően sok lap jelenik meg. Majd jön a Ludas Matyi egyeduralma. Az 1990-es évektől pedig elkezdődik egy teljesen új időszak, az online média kora. Kétségtelen, hogy ezzel a műfaj sokat vesztett jelentőségéből.”
...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.