Szerző: KÁRPÁTI JÁNOS
2020.10.13.
Kíváncsiságból, szúrópróbaszerűen megnéztem, meddig jut el a világban például annak a híre, hogy Szerencsen és környékén időszaki országgyűlési választást tartottak. Nos, a Malay Mail című malajziai híroldalon megtaláltam az AFP francia hírügynökség erről szóló beszámolóját, amely megírja, hogy a magyar ellenzéknek nem sikerült megtörnie az Orbán Viktor által vezetett párt szupertöbbségét. A cikk szerint az ellenzék arra panaszkodik, hogy a szoros ellenőrzés alá helyezett média elfogult, és úgymond lejt a pálya abból adódóan, hogy a kormánypárt felügyeli az állami forrásokat. A maláj olvasó megtudhatja, hogy az Európai Unió a demokratikus normáknak a tagországokon belüli helyzetéről most először közzétett jelentésében elmarasztalta Magyarországot, riadót fújt a bírói függetlenség és a korrupció elleni fellépés hiánya miatt.
A Bloomberg üzleti hírügynökség rövid videoklipben ad hírt arról, hogy bírálta Magyarországot az Európa Tanács a romák helyzete miatt.
A videóban, amely kiemeli a strasbourgi székhelyű szervezet illetékes bizottsága által készített, erről szóló jelentésből, hogy a romák nehézségekkel néznek szembe az oktatás, a foglalkoztatás, a lakhatás és az egészségügyi ellátás területén egyaránt, megszólal Horváth Aladár roma aktivista.
Azok az állami és európai uniós pénzek, amelyek például a társadalmi integrációnak a lakhatáson keresztüli megoldását finanszíroznák, nevezetesen, hogy a cigánygettókból menjenek be a cigányok a nem cigányok által lakott településekre, ezek a projektek befulladtak.
A történelem, mint fegyver – ezzel a címmel közöl terjedelmes elemzést a Die Zeit című német magazin internetes oldalán Michael Thumann, akinek könyve is megjelent „Az új nacionalizmus – egy halottnak hitt ideológia visszatérése” címmel. A szerző szerint mostanság ismét konjunktúrája van a múlttal való, hatalompolitikai indíttatású visszaéléseknek. Erre számos példát hoz fel, Recep Tayyip Erdogan török államfő provokációitól Vlagyimir Putyin orosz elnök által tett kijelentésekig.
Megbékélés helyett háború
Kitér a minap Karabah körül ismét kiújult háborúra is. Erről azt írja, hogy valójában nem szeptember 27-én, hanem ez év február 15-én Münchenben kezdődött. Az ottani biztonságpolitikai konferencia egyik rendezvénye keretében szót kapott az azeri elnök és az örmény miniszterelnök. Aki azt remélte, hogy szavaikból valamiféle megbékélés körvonalai rajzolódnak ki, csalódott. Mindketten hosszasan ecsetelték a történelmet, a maguk szemszögéből nézve. Ilham Alijev azeri államfő az 1805-ben megkötött kürekcayi szerződéssel szórakoztatta hallgatóságát. Annak alapján adták át Karabahi Kánságot az orosz birodalomnak, és a szerződésben egy szó sincs Örményországról – hangoztatta Alijev. Nem sokat váratott magára Nikol Pasinjan örmény kormányfő ellencsapása, aki arra emlékeztetett, hogy a Krisztus előtti első században Nagy Tigran örmény király folytatott tárgyalást Pompeius római államférfival, és akkoriban még senkinek a leghalványabb sejtése sem volt arról, hogy mi az az Azerbajdzsán.
A Die Zeit szerzőjének áttekintése Magyarországra is kitér. Azt írja: vannak manapság politikusok, akik ébren kívánják tartani az elveszített területek emlékezetét, idézem: „talán azért, hogy újra igényt fogalmazzanak meg ezekre. Ez év február közepén Orbán Viktor nacionalista magyar miniszterelnök halálos ítéletnek nevezte a trianoni békeszerződést. Ebben a párizsi elővárosban az első világháború győztes hatalmai 1920 júniusában egyharmadára csökkentették Magyarország területét. Orbán a nyáron Budapesten monumentális emlékművet avatott fel, amelyen felsorolják az összes akkor elvesztett települést. Az ilyesmi következményekkel jár. Az amerikai Pew közvélemény-kutató intézet 2019-es felmérése szerint a magyarok 67 százaléka úgy ítéli meg, hogy valójában őket illetné a szomszéd országok területének egy része.” Idézet vége.
Megbékélés helyett háború
Kitér a minap Karabah körül ismét kiújult háborúra is. Erről azt írja, hogy valójában nem szeptember 27-én, hanem ez év február 15-én Münchenben kezdődött. Az ottani biztonságpolitikai konferencia egyik rendezvénye keretében szót kapott az azeri elnök és az örmény miniszterelnök. Aki azt remélte, hogy szavaikból valamiféle megbékélés körvonalai rajzolódnak ki, csalódott. Mindketten hosszasan ecsetelték a történelmet, a maguk szemszögéből nézve. Ilham Alijev azeri államfő az 1805-ben megkötött kürekcayi szerződéssel szórakoztatta hallgatóságát. Annak alapján adták át Karabahi Kánságot az orosz birodalomnak, és a szerződésben egy szó sincs Örményországról – hangoztatta Alijev. Nem sokat váratott magára Nikol Pasinjan örmény kormányfő ellencsapása, aki arra emlékeztetett, hogy a Krisztus előtti első században Nagy Tigran örmény király folytatott tárgyalást Pompeius római államférfival, és akkoriban még senkinek a leghalványabb sejtése sem volt arról, hogy mi az az Azerbajdzsán.
A Die Zeit szerzőjének áttekintése Magyarországra is kitér. Azt írja: vannak manapság politikusok, akik ébren kívánják tartani az elveszített területek emlékezetét, idézem: „talán azért, hogy újra igényt fogalmazzanak meg ezekre. Ez év február közepén Orbán Viktor nacionalista magyar miniszterelnök halálos ítéletnek nevezte a trianoni békeszerződést. Ebben a párizsi elővárosban az első világháború győztes hatalmai 1920 júniusában egyharmadára csökkentették Magyarország területét. Orbán a nyáron Budapesten monumentális emlékművet avatott fel, amelyen felsorolják az összes akkor elvesztett települést. Az ilyesmi következményekkel jár. Az amerikai Pew közvélemény-kutató intézet 2019-es felmérése szerint a magyarok 67 százaléka úgy ítéli meg, hogy valójában őket illetné a szomszéd országok területének egy része.” Idézet vége.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.