2020. október 23., péntek

TRUMP ÉS BIDEN UTOLSÓ VITÁJA: EZÚTTAL KÁOSZ NÉLKÜL VÁZOLTÁK FEL KÉT NAGYON ELTÉRŐ USA VÍZIÓJÁT

444.HU
Szerző: HORVÁTH BENCE
2020.10.23.


Csütörtökön zajlott a választások előtti utolsó elnökjelölti vita Donald Trump és kihívója, Joe Biden között az Egyesült Államokban. Elvben három vitát rendeztek volna a két induló között, de a második Trump betegsége miatt elmaradt, az első pedig Trump állandó közbekiabálásai miatt szinte teljes káoszba fulladt, és elemzők minden idők legrosszabb elnökjelölti vitájaként emlegetik.

Hogy ne fordulhassanak elő hasonlóan kaotikus jelenetek, a szervezők módosítottak a szabályokon, és a jelölteknek lenémított mikrofonnal kellett hallgatniuk, amíg ellenfelük elmondja saját álláspontját egy-egy kérdésről, és a jelek szerint ez az eszköz megtette a hatását, az első alkalomhoz képest jóval civilizáltabb mederben folytak az események.

Ami valamennyire Trump érdeke is lehetett, hiszen a közvélemény-kutatások szerint Joe Biden egyelőre magabiztos előnnyel bír, és a kutatások szerint Trump nem nagyon tudott új szavazókat megszólítani az első vitán bemutatott magatartásával. Az is igaz, hogy a járvány miatt idén rekordszámban, több mint 46 millióan szavaztak már élve a korai lehetőségekkel, így sokan vannak, akiknek a szavazatát már nem tudja befolyásolni a vita...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.