2020. november 8., vasárnap

MARAD A HAZARDÍROZÁS, A VALÓSÁG HAJLÍTGATÁSA ÉS A VÁGYVEZÉRELT PROPAGANDA

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: MOLNÁR BÁLINT
2020.11.08.



Vidám vasárnapot, jó egészséget mindenkinek! Ahelyett, hogy a hétvégére való tekintettel laza bulvárhírekkel berugdosnám az Úr megpihenésének napját, rögzítsük itt is a jegyzőkönyv kedvéért, hogy eldőlt, mint fél disznó az ólban: minden leadott szavazat és (eddig) összeszámolt levélszavazat szerint az Egyesült Államok soros, 46. elnökét Joe Bidennek hívják. Nem irigylem azokért a romokért, amelyeket el kell majd takarítania. Amely romokért nem mellesleg nem csak Donald Trump és az általa képviselt uszító populizmus a felelős, hanem a demokrata párt (identitás)politikája is. Úgyhogy érvényes ez a romelhárítás egyfelől a polgárháború szélére sodródott, gyűlölettel átitatott amerikai közélet pacifikálására (aminek egyáltalán nem tesz jót az az ámokfutás, amit a teljesen összeomlott elnök művel ezekben a napokban), vagy az Európai Unióval megromlott viszony helyreállítására is, ami egészen közvetlenül érint mimagyarokat is.

Bár távolról sem látom annyira tökéletesnek és feddhetetlennek sem Bident, sem a pártját, mint amennyire az elragadtatott hangvételű gratuláló üzenetekből és közleményekből ez aktuálisan átjön, nem hiszem, hogy ez itt egy habosbabos népmese arról, hogy a jó legyőzte a gonoszt, és pláne nem gondolom azt, hogy a trumpizmus, mint elitellenesnek álcázott pusztító populizmus és harsány, altright botránypolitizálás ezennel halott. De azért abban például hiszek, hogy nem fog megártani a világnak, hogy Kamala Harris személyében először lesz afroamerikai és dél-ázsiai származású nő az Egyesült Államok alelnöke. Végképp nem gondolom, és szerintem szinte senki nem gondolja, hogy Biden jó jelölt volt, de azt értékelem, hogy van legalább programja, az más kérdés, hogy mennyire hiteles képviselője annak a programnak és mit sikerül abból megvalósítania akár környezetvédelemről, szociális-egészségügyi rendszer megszilárdításáról, akár a leggazdagabbak megadóztatásáról van szó. Azt kifejezetten üdítőnek tartom, hogy győzelmi beszédében gyógyulásról és az ország egyesítéséről szólt, és arról, hogy abba kell hagyni azt a gyakorlatot, hogy az ellenfeleinket ellenségként kezeljük. Szó se róla, szerintem ráférne ez nem csak Amerikára, de az egész világra, hát még a Duna-parti NER-paradicsomra.

Nem tudom, hogy sikerül-e a Biden adminisztrációnak megvalósítania a kétpárti együttműködést, ami innen nézve teljesen szürreálisnak tűnik. Mármint hogy győztesek és legyőzöttek összefognak, nem egymás köpködésével óhajtják kibekkelni a következő négy évet, és nem a másik fél bűneinek véget nem érő propagandába foglalását tekintik kormányprogramnak. Nem tudom, hogy Bidennek sikerül-e a tudomány segítségével legyőzni a koronavírust, biztosítani mindenki számára az egészségügyi ellátást, legyőzni a rendszerszintű rasszizmust, megvédeni a bolygót a klímaváltozástól, megvédeni a demokráciát és mindenkinek adni egy esélyt a boldogulásra, de egyelőre annak örülök, hogy a maga semmilyenségében is azt üzente a világ azon részeinek, amelyeket ez érint: az önmagukból kivetkőzött, illiberális mázzal leöntött félautokratákat is le lehet győzni. Akkor is, ha az ember meg sem próbálja túlüvölteni őket.

Mindeközben a legyőzött fél nemhogy nem gratulált ellenfelének, de változatlanul győztesként tekint magára, az idegösszeroppanás határán őrjöng napok óta, és minden egyes kirohanásával tökéletesen bizonyítja, hogy hozzá képest John McCain, a 2008-as amerikai elnökválasztás republikánus elnökjelöltje micsoda hatalmas formátumú államférfiú volt.,,

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.