2020. december 22., kedd

JELEZNI SZERETTEM VOLNA, HOGY NE TESSÉK ENGEM HÜLYÉNEK NÉZNI

TELEX
Szerző: FÁBIÁN TAMÁS
2020.12.22.


A civil társadalomnak kontrollálnia kellene a hatalmat, hogy azzal ne éljenek vissza a megválasztott képviselők – mondja Gundel Takács Gábor, akinek keresztény újságíróként nem tetszik, hogy a politikusok ennyit mantrázzák az utóbbi években, hogy mi a kereszténység. Szerinte az egyházaknak is meg kellett volna szólalniuk a Szájer-ügyben, de akkor is, amikor egy jobboldali lapban valaki magát kereszténynek beállítva, kurvaanyázva küldi el a liberálisokat. Még mindig sajnálja, hogy el kellett jönnie az MTVA-tól, mert szerinte neki jó köztelevíziót kellene csinálnia, de ez a jelen körülmények között nem lehet. Interjú.


Kemény hangú cikkben bírálta Szájer Józsefet, amiért bukás helyett botlásnak nevezte a történteket. Amikor 2017-ben eljött az MTVA-tól, azt nyilatkozta, hogy nem akar politikával foglalkozni. Változott valami azóta?

Politikai ügyekben továbbra sem kívánok megnyilvánulni, csak az a probléma, hogy manapság a politikáról mindenkinek a pártpolitika jut eszébe. Pedig a politizálás a szó eredeti értelmében a közügyekkel való foglalkozást jelenti, ami mindannyiunknak a dolga lenne. Szóval én ma sem pártpolitizálok, egyébként sem tudok egyik oldalra sem állni. Vannak dolgok, amelyekkel egyik vagy másik oldalon értek egyet, de ez nem azon múlik, hogy melyik párt mondja, hanem hogy mi annak a tartalma.

Azért is írok közéleti témákban, mert szerintem a civil társadalomnak valamilyen módon kontrollálnia kellene a hatalmat. Eredendően arról van szó, hogy a társadalom bizonyos tagokat felhatalmaz arra, hogy ők vezessék az országot a legjobb tudásuk szerint. De ez nem azt jelenti, hogy ők a kedvükre élhetnek és visszaélhetnek a hatalmukkal. A civil társadalomnak szüksége lenne egyfajta közös gondolkodásra, ennek egy pici morzsája, ha emberek elmondják a véleményüket...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.