2021. január 28., csütörtök

A MAGYAR POLITIKA OLTÁSÜGYBEN IS A SZEMÜNK ELŐTT DARÁLJA BE A SZAKMÁT

G7.HU
Szerző: TORONTÁLI ZOLTÁN
2021.01.28.


Gulyás Gergely miniszter a mai kormányinfón azt mondta, Magyarországon minden olyan koronavírus oltást engedélyeznek, amellyel – bárhol a világon – már legalább egymillió embert beoltottak, bármilyen engedélyekkel.

Hogy ez mit jelent, azt egyelőre nehéz pontosan értelmezni, de a legvalószínűbb verzió leegyszerűsítve az, hogy a kormánynak elfogyott a türelme a gyógyszerészeti intézettel szemben, és “elhárít minden bürokratikus akadályt” a kínai vakcina gyors engedélyezése elől. Más olvasatban: a politika egyszerűen megkerüli a szakmai hivatalt, átírja annak működési játékszabályait.

Orbán Viktor már két hete, a szokásos rádióinterjújában jelezte egyáltalán nem burkoltan, hogy az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) engedélyezési eljárását lassúnak tartja, hiszen minden nap meghal csaknem száz ember, miközben a kínai vakcinához Magyarország gyorsan hozzá tudna jutni.

Ezt a verbális, de nagyon erős nyomásgyakorlást aztán pontosan egy héttel ezelőtt már egy sokkal konkrétabb lépés követte. Január 21-én az OGYÉI közölte, hogy egy kormányrendelet alapján engedélyezte a brit AstraZeneca koronavírus oltásának hazai használatát (az orosz vakcinával kapcsolatos hasonló döntéssel egy időben). Az intézet azt mondta, hogy egy kormányrendelet azon passzusa alapján adta meg az ideiglenes engedélyt, amely kimondja, hogy az Egyesült Királyságban jóváhagyott gyógyszerek Magyarországon is jóváhagyhatók.

Az OGYÉI tehát nem vizsgálta be a brit oltást, csak élt egy jogi lehetőséggel, amely szerint az angol emgedély alapján megadhatja a magyart is. A párhuzam most adja magát, hiszen ha egy kormányrendeletbe most azt írják bele, hogy az intézet bármit engedélyezhet, amit legalább egymillió embernek már beadtak bármilyen más engedéllyel, akkor ezúttal sem kell mást tenni, mint a papírokat aláírni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.