2021. január 21., csütörtök

VIDNYÁNSZKY ÉS A KETTŐS LÁTÁS: SAJÁT SZÍNHÁZIGAZGATÁSA ALÁ RENDELI AZ SZFE OKTATÁSÁT

HÍRKLIKK
Szerző: HARKAI PÉTER
2021.01.21.


Vidnyányszky Attila – mint minden valamire való reneszánsz ember mindenhez ért, s minden hozzátartozik – most éppen kreatívan feltalálta a közpénzen történő önfoglalkoztatást: ál-magánalapítványából saját közfunkciója alá rendeli önmagát.


Miközben a diákok féléves eredményét törlik és hallgatói biztonságukat annullálják, miközben még arról sincs információ, hogy az új garnitúra által szeptember elsejétől módosított alapító okirat szerint van-e mindehhez felhatalmazásuk, a Nemzeti Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila, úgynevezett „gyakorlóhelyszíneket” alakít ki az SZFE fölé rendelt alapítvány által kijelölt oktatói garnitúra működésére, amiről az alapítvány kuratóriuma által kinevezett kuratóriumi elnök, Vidnyánszky Attila döntött.

Az már csak hab a tortán, hogy ebbéli funkciói mellett még színházi képzéssel osztályt is indít az SZFE-n, amint teszi ezt a kaposvári egyetemen is, feltehetően mindkettőt magas színvonalon...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.