2021. február 21., vasárnap

ÉS AKKOR A BUKÁST IS ELADTA SIKERKÉNT A KORMÁNY - A HVG HETI GAZDASÁGI ÖSSZEFOGLALÓJA

HVG
Szerző: hvg.hu
2021.02.21.


Kiderült, mennyivel vetette vissza a magyar gazdaságot a koronavírus-járvány, az is, mire kell készülniük a vállalkozóknak és ügyfeleiknek a következő időszakban. Még mindig dúl a vakcinaháború, amelyben az oroszok sem annyira állnak nyerésre, mint amennyire mutatni igyekeznek. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.


„Közelebb lesz öthöz, mint hathoz” - jósolta Orbán Viktor két hete, mekkora visszaesésre számít a magyar gazdaságban, a héten pedig kiderült: jóslatát valószínűsíthetően nem egy kristálygömbből olvasta ki, hanem a statisztikai adatokból. A KSH kedden közölte azt, hogy a bruttó hazai termék (GDP) 5,1 százalékkal csökkent 2020-ban. A statisztikai hivatal azért óvatosságra intett az adatok pontosságával kapcsolatban, amit a szokásosnál nagyobb bizonytalanságokkal magyaráztak. A Pénzügyminisztérium mindenesetre már a magyar válságkezelés sikereként könyvelte el, hogy a hazai visszaesés kisebb volt, mint az uniós átlag.

Nagy sikerről persze aligha beszélhetünk még akkor sem, ha „békeidőben” a kormány az EU27-ekhez képest 2 százalékponttal magasabb növekedést tart ildomosnak – ezúttal az Eurostat az EU egészére 6,8 százalékos visszaesést prognosztizált. Annak fényében persze lehet örülni, hogy a kormány még tavaly év végén is 6 százalékot meghaladó csökkenésről beszélt – de az még mindig nem világos, hogy mikor indulhat be újra az élet, ezzel együtt pedig az igazi növekedés...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.