2021. február 6., szombat

GÁBOR GYÖRGY ORBÁN STERN-INTERJÚJÁRÓL: „SZÓSZÉKI CIPOLLAKÉNT BESZÉDÜLT FOSZTOGATNI A PLÁZATEOLÓGIÁBA”

HÍRKLIKK
Szerző: HARKAI PÉTER
2021.02.06.


„Ha kell muszlim, ha kell őstürk, ha kell sámán, ha kell keresztény, ha kell református, ha kell katolikus, de mindegyik szerepében fosztogató” – jellemezte szenvedélyesen az ismert vallástörténész Orbán gyáva megfutamodását.


A patinás német magazin e heti számában megjelent interjújában több, személyesnek vélt kérdést is feltettek Orbán Viktornak, többek között arról is kérdezték, hogy mit tenne, ha a gyermeke meleg lenne és gyereket szeretne örökbe fogadni? A kérdés a kormány azon szándékára irányult, amivel az egynemű pároktól elvennék az örökbefogadás lehetőségét. Orbán válaszában közölte: „keresztények vagyunk, és minden Isten kezében van: az ítélet, a büntetés és a kegyelem is.” Ez nem kis mértékben analóg egy, a ’80-as évek második felében Kádár Jánossal készült interjúval, amit szintén egy külföldi, talán éppen német stáb készített. Ebben szintén elhangzott egy személyes szembesítés, a „hanyatló” pártfőtitkárt akkor váratlanul Nagy Imréről kérdezték. Erre Kádár képtelen volt válaszolni, csak a jól ismert csippentős hunyorgásaival, terelős kacsintgatásaival jelezte, hogy „tudom, hogy tudod, hogy tudom – tudjuk”, és nem válaszolt a kérdésre. Ön szerint mennyiben áll meg ez a párhuzam?

– Először is leszögezném, hogy kimondottan kedvelem a diktátorokkal készült életút-összegző, azt lezáró interjúkat – reméljük, az Orbánnal készült interjú is valami hasonló, s persze a politikai pályájának lezárására vonatkoztatva. A lap kérdése kiváló volt és a válaszoló be is vitte magát az erdőbe úgy, hogy tudatában sem volt annak. Pár mondatban, a felhozott példára reflektálva elmondható, hogy az idézett Kádár-interjú is nem sokkal a politikai pálya befejezése előtt készült és olyan kérdést kapott a hatalma vége felé járó ember, ami a legszemélyesebb, legprivátabb rétegét érintette, hiszen a Nagy Imre-kérdés életének súlyos és meghatározó, egyben soha fel nem oldott lelki-pszichés és morális terhe volt, amellyel elszámolni képtelennek bizonyult...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.