2021. február 18., csütörtök

PUSZTAI ERZSÉBET: AZ ORSZÁGOS OLTÁSI KAMPÁNYT NEM LEHET ILYEN ZAVAROS MÓDON MEGSZERVEZNI

HÍRKLIKK
Szerző: MILLEI ILONA
2021.02.18.


A miniszterelnök szerint reális esély van arra, hogy április elejére kétmilliónál is többen lehetnek a beoltottak, május végéig pedig 3,5 millió emberrel többet tud Magyarország beoltani, mint egy hasonló mérető uniós ország, amelyik csak a nyugati vakcinákra támaszkodik. Legalábbis erről beszélt az Országgyűlésben hétfőn. Ám ennek realitásáról a napi oltási mizéria láttán erős kétségeink lehetnek. Pusztai Erzsébet infektológus, egészségügyi szakértő szerint pedig lehet, hogy a miniszterelnök fejében ez van, de hogy miként fogják végrehajtani, nem árulják el. Pedig az nem úgy megy, hogy ma parancsba adom, és az holnap megvalósul! Úgy véli, egy ilyen tömeges oltás megszervezéséhez a helyi szinteket be kell vonni.

Tulajdonképpen mi az alapvető baj a mostani regisztrációs rendszerrel és a szervezéssel?

– Az első hiba az volt, hogy kitalálták a központi regisztrációt. Igaz, az elején azt mondták, hogy az csak igényfelmérés. Most pedig a központból akarják megmondani, hogy kinek, mikor, hova kell menni. Ez megoldhatatlan! Ragaszkodnak a hibás kiindulóponthoz, és ettől egyik hibát halmozzák a másikra. A gombhoz varrják a kabátot...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.