2021. március 3., szerda

A FIDESZ AZONNAL TÁVOZIK AZ EURÓPAI NÉPPÁRT FRAKCIÓJÁBÓL

TELEX
Szerzők: BÍRÓ MARIANNA, IVÁN ANDRÁS
2021.03.03.


Az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti képviselőcsoportja szerdán délelőtt megszavazta az új eljárási szabályzatának jóváhagyását, aminek esetére Orbán Viktor korábban kilépést lengetett be. A Telex úgy tudja, hogy 148 képviselő szavazott mellette, 28-an ellene, az elfogadáshoz kétharmados többség kellett.


A szavazás eredménye után Novák Katalin megerősítette a Twitterén, hogy a Fidesz kilép a Néppárt frakciójából, közzétette Orbán Viktor erről szóló levelét. A kormánymédia, köztük a Magyar Nemzet egybehangzóan arról írt már órákkal a szavazás előtt, hogy a Fidesz szerdán kilép.

A Manfred Webernek, az EPP parlamenti frakcióvezetőjének címzett levélben Orbán ahhoz hasonlóan írt, mint a vasárnap elküldött, az új szabályzat elfogadásának esetére előre kilépéssel fenyegető levelében. A szerdai levélben Orbán azt írja, hogy a szabályzat módosításai „egyértelműen a Fidesz és szavazói ellen szólnak.” Szerinte megfosztják a magyar választókat a demokratikus jogaik gyakorlásától, ha korlátozzák a fideszes EP-képviselők lehetőségeit feladataik elvégzésére az Európai Parlament megválasztott tagjaiként. „Ez antidemokratikus, igazságtalan és elfogadhatatlan. Ezért a Fidesz vezetése úgy döntött, hogy azonnal távozunk az EPP frakciójából.” Azt írta, hogy a fideszes EP-képviselők továbbra is felszólalnak azokért, akiket képviselnek, a választóiékrt, és megvédik a magyar emberek érdekeit.

A Néppárt frakciójának új szabályainak utolsó tervezete alapján többek között bevezetnek egy csoportos tagfelfüggesztésre, azaz a tagsággal járó jogok felfüggesztésére vonatkozó újabb eszközt is. A javaslat azt is lehetővé teszi, hogy ne csak egy képviselő jogait lehessen felfüggeszteni, hanem egy teljes tagpárti delegációét is – egyszerű többséget igénylő frakciódöntéssel akkor, ha a tagpárt amúgy fel van függesztve az Európai Néppárt pártcsaládjában. A frakció tagjainak 15 százaléka is kezdeményezheti majd egy tag vagy akár egy csoport felfüggesztését vagy kizárását, ebben az esetben kétharmados többségre lenne szükség a döntéshez.

A magyar kormány hamarosan az uniós bíróságon támadja meg a jogállamisági rendeletet, amit az Európai Néppártban sokan, állítólag már a német tagok is nehezen tudnának megemészteni. Sokkal inkább ez, illetve a magyarországi események, mintsem az EPP frakciójának alapszabály-módosítása vezetett a szakításhoz. Az idáig vezető útról ebben a cikkünkben írtunk részletesen>>>...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.