2021. március 3., szerda

FALUS FERENC: „AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓRENDSZER ÖSSZEOMLOTT”

MÉRCE
Szerző: KOCSIS ÁRPÁD
2021.03.03.


Szabó Timea, a Párbeszéd Magyarországért párt társelnöke szerdán délután online járványügyi fogadóórát tartott Falus Ferenccel, volt országos tisztifőorvossal.

Falus Ferenc a beszélgetés során elmondta, hogy 2021. március 2-a az „egészségügyi ellátás fekete napja” volt. Ugyanis a volt tisztifőorvos nézete szerint az egészségügy átszervezése „esztelen” módon zajlott.

Falus ezzel arra utalt, hogy – amint ezt a Mérce is megírta – az új egészségügyi jogviszony aláírásának utolsó napjáig teljes bizonytalanság uralkodott az egészségügyben.

Falus Ferenc nem osztotta Jenei Zoltán országos kórház-főigazgató meglátását, aki „óriási eredménynek” nevezte, hogy az egészségügyben dolgozók több mint 95 százaléka aláírta az új jogállási törvénynek megfelelő szerződését.

Úgy látja, hogy az az 5.500 személy, aki nem írta alá a szerződést, az orvosszakma legképzettebb tagjai közé tartozik, s ők etikai megfontolásból nem kívánnak betagozódni „a paracsuralmi rendszerbe” olyan körülmények közt, „amelyben ugyan a fizetést emelték, de a tárgyieszköz-ellátást és a fogyóeszközökkel való ellátottságot nem növelték, s így a kórházi fertőzések megállítására sincsen mód”.

A volt tisztifőorvos megjegyezte, hogy már a járvány előtt is hiányzott 3-4 ezer orvos az alapellátásból, s a kisegító személyzet sem volt elegendő. Félő, hogy a magánellátás képtelen lesz alkalmazni a közellátásból kiesett orvosokat, s ez ahhoz vezet, hogy még többen vándorolnak külföldre.

Falus Ferenc a koronavírus új mutációiról is beszélt. Megemlítette, hogy a brit variáns vélhetőleg Szlovákiából került Magyarországra, a dél-afrikai pedig Tirolból. De erről keveset tudni, hiszen a Nemzeti Népegészségügyi Központ „titkolózik”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.