2021. március 10., szerda

AZ ÁLLAM TELJESEN LEROHASZTOTTA BUDAPEST EGYIK LEGSZEBB HÁZÁT, MA MÁR PERBEN ÁLL A LAKÓKKAL

TELEX
Szerző: ELŐD FRUZSINA
2021.03.10.


Kevés dolog mutatja meg jobban, milyen rossz gazda tud lenni a magyar állam, és hogy milyen szinten leépült a hazai örökségvédelem, mint a Kodály körönd egyetlen állami tulajdonban maradt házának története. A világörökségi terület egyik legszebb épülete borzasztó állapotban van, a lépcsőházban patkányok rohangálnak, miközben a műemlék házak privatizációs tilalma miatt társasházzá sem tudott alakulni. A körönd többi házát lassanként helyrehozzák, miközben az Andrássy út 88–90. évtizedek óta csak pusztul, a kénytelen-kelletlen bérlői státuszban maradt lakók pedig már perben állnak a nemzeti vagyonkezelővel, amiért az hirtelen a többszörösére emelte a lakbérüket
.

Nemrég foglalkoztunk a Telexen a várbeli műemlék házak lakóinak ügyével: ők azok, akik a rendszerváltás utáni lakásprivatizáció idején nem vásárolhatták ki műemlék házban található korábbi tanácsi lakásaikat, kényszerből bérlők maradtak, és most összetűzésbe kerültek a lakbéremelésre készülő önkormányzattal.

A budai Vár annyiban sajátságos, hogy rengeteg ilyen lakás található ott, de maga a helyzet máskülönben nem egyedi. Más kerületek, illetve az állam tulajdonában is maradtak műemlék házak, amelyekben a lakásokra sajátjukként tekintő bérlők élnek, és ez a fajta lakói státusz gyakran rengeteg szívással jár. A vári lakásügyről szóló cikkünk után a Kodály körönd egyik házának lakói kerestek meg minket a saját kálváriájukkal. Van itt minden: évtizedek óta omladozni hagyott ház, amit még az önkormányzat sem vállalt magára, egyik pillanatról a másikra sokszorosára emelt lakbér, évek óta húzódó pereskedés a magyar állammal. Sőt, a bérlők egyre inkább arra gyanakszanak, hogy mindez nem véletlenül alakul így, hanem őket akarják „kifüstölni”, hogy aztán máshogy hasznosíthassák az épületet...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.