2021. március 28., vasárnap

FELPÖRÖGTEK AZ ESEMÉNYEK MATOLCSY GYÖRGY KECSKEMÉTI ÁLMA KÖRÜL

HVG
Szerző: SZLAVKOVITS RITA
2021.03.28.


...Tanítóképző helyett fegyvertervezői képzés

A felsőoktatási élet átalakulása Kecskeméten 2000-ben kezdődött, amikor három főiskolából egy lett, de igazi felbolydulás akkor lett, amikor Matolcsy György bejelentette, hogy unortodox gazdasági elméletek központját tervezi létrehozni Kecskeméten.

Ezt végül úgy sikerült összehoznia az MNB elnöknek, hogy a 2000 óta Kecskeméti Főiskolaként működő kertészeti és gépipari karokhoz, illetve a tanítóképzőhöz „kölcsönvette” a Szolnoki Főiskola gazdasági karát, és 2016-ban átkeresztelték ezt az egybegyúrt, immáron egyetemi rangot kapott intézményt Pallas Athéné Egyetemnek. A Pallas Athéné Egyetem név csupán egy évig tartott ki, mert a helyieknek nem tetszett. Aláírásokat is gyűjtöttek, végül egy évvel később nevet váltottak, így lett Neumann János Egyetem 2017-ben.

A szolnoki gazdasági kar pedig 2019-ben, alig hároméves együttműködés után otthagyta Kecskemétet, és a Debreceni Egyetemhez csatlakozott.

Tavaly augusztus elsejével a kecskeméti egyetem az állami alapítású Neumann János Egyetemért Alapítvány fenntartásába került, a Pedagógus Kart pedig azonnal átpasszolták a Károli Gáspár Református Egyetemnek. Ezután már csak három kar, a gazdaságtudományi, a gépipar és a kertészeti maradt meg. A Károli januárban még úgy nyilatkozott, hogy „nem célszerű arra következtetni, hogy megszűnik a kecskeméti tanítóképzés”, ám a KRE idén őszre már nem hirdetett meg a városban tanítóképzést, azt átköltöztették a szomszédos Nagykőrösre...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.