2021. március 6., szombat

NEMZETI BIZTONSÁGI LABORATÓRIUM ÉS 19 MILLIÁRDOS NYÍREGYHÁZI STADION ÉPÜL

ÁTLÁTSZÓ 
MUTYIMONDÓ / HETI LAPSZEMLE
Szerző: ERDÉLYI KATALIN
2021.03.05.


Magyar Narancs: Kásler: Nemzeti Biztonsági Laboratórium épül


Kásler Miklós EMMI-miniszter a Facebook-oldalán jelentette be: új Nemzeti Biztonsági Laboratórium épül Magyarországon. A “csúcstechnológiával felszerelt” intézmény 12 milliárd forintból készülhet el. “A laboratórium nemzetközi szinten is kulcsszereplő lesz a veszélyes kórokozók, így a koronavírus, a madárinfluenza vírus vagy éppen a krími-kongói vérzéses láz vírus elleni új vakcinák vizsgálatában, immunológiai kutatásokban és a kórlefolyás tanulmányozásában” – írta róla Kásler.

Mfor.hu: 19,1 milliárd forintot adott Orbán Viktor az új nyíregyházi stadionra

A jelenleg NBII-ben játszó Nyíregyházi Spartacus fociklub is új stadiont kap, melynek előkészítésére és megvalósítására a kormány 19,1 milliárd forintot szán – derül ki a szerda esti Magyar Közlönyben megjelent, Orbán Viktor által aláírt kormányrendeletből. A 2021-es költségvetésből a pénzügyminiszternek egyelőre csak 607 millió forintot kell átcsoportosítania erre a célra, a többit ráér majd a 2022-2023-as büdzsé tervezése során.

Index: Nem lesz bűncselekmény a vagyonnyilatkozatokkal való trükközés


A Polgári Válasz mozgalmat alapító exjobbikos Bencsik János független országgyűlési képviselő a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy az Országgyűlés igazságügyi bizottságán nem ment át a vagyonnyilatkozatok kitöltésével kapcsolatos előterjesztése. Bencsik január 29-én törvényjavaslatot nyújtott be annak érdekében, hogy a nagy értékű autók, luxuslakások, házak, nyaralók, ajándékok, gyűjtemények „kifelejtése” a vagyonnyilatkozatokból büntetőjogi következményekkel, 1–3 évig terjedő szabadságvesztéssel járjon.

Szabad Európa: “Négyévente átjövünk ukránból Orbánért, és megszavazzuk nektek a nyomorúságot”

340 ember volt bejelentve egy szabolcsi falu romos házába. A lakcímet kiárusító férfi Ukrajnából szerezte a kuncsaftokat. Az egyik kamu lakos és a lakcímnepper segítője is elmesélte, hogy ment a biznisz. Szerintük a kormányhivatal és a polgármester is tudott az ukránok fiktív betelepítéséről. Az öt évig jól jövedelmező üzletet a hatóságok csak a 2018-as választások után kezdték el felszámolni. A ház tulajdonosa azonban azt mondja: a lendület azóta kifulladt, és még mindig 150 ember él papíron a házban.

Telex: Oligarchák és nagybirtokosok kapják az EU-s agrárpénzek javát


Csányi Sándor, Mészáros Lőrinc, politikaközeli oligarchák és a nagybirtok uniós támogatását kritizálják az európai zöldek, akik szerint Brüsszelnek sokkal jobban oda kellene figyelnie, hogy kik kapják Kelet-Közép-Európában az EU-s mezőgazdasági támogatásokat. Magyarországon a földbirtokosok 10 százalékához megy a brüsszeli agrárpénzek 90 százaléka.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.