2021. július 9., péntek

AMINT NEM KELLETT VÉDETTSÉGI, EGYBŐL MEGROHANTUK A MOZIKAT

G7.HU
Szerző: JANDÓ ZOLTÁN
2021.07.09.


A koronavírus magyarországi megjelenése óta egyetlen hétvégén sem volt akkora bevétele a hazai moziknak, mint az előzőn. A látogatottságnak nagy lökést adott, hogy most már védettségi igazolvány nélkül is be lehet ülni egy filmre. A megugrásra a környező országok tapasztalatai alapján sokan számítottak is. A forgalom azonban még így is messze van a Covid előtti időszakra jellemzőtől, és mivel a járvány az ágazat számára kedvezőtlen folyamatokat gyorsított fel, a kilátások sem feltétlenül fényesek. Még akkor sem, ha nem lesz negyedik hullám.

Nem kell védettségi, megindultak a nézők

Múlt csütörtök és vasárnap között több mint 122 ezer látogatója volt a magyarországi moziknak. A koronavírus tavaly márciusi megjelenése óta először fordult elő, hogy százezernél több mozijegyet adtak el, az előző hétvégéhez képest több mint harmadával nőtt a nézőszám. Egy vidéki mozi vezetője lapunknak egyenesen úgy fogalmazott, hogy:

"egyik napról a másikra rohanták meg a mozikat a nézők",

de nagyon hasonlóan látta a helyzetet szinte minden lapunknak nyilatkozó mozis.

Mindezt úgy, hogy múlt héten – bár több premier is volt – igazán kasszasiker film nem érkezett. A nézők harmadát hozó Halálos iramban 9-et egy héttel korábban mutatták be, ahogy a második legnézettebb Nyúl Péter 2-t is. A látogatószám hirtelen ugrását így nem is a filmkínálat változása okozta, hanem a szabályok módosítása: ez volt az első olyan hétvége, amikor már a mozizáshoz sem kellett védettségi igazolvány...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.