2021. augusztus 28., szombat

HÉTVÉGI OLVASNIVALÓ A NER DILEMMÁITÓL AZ APOKALIPSZIS LOVASAIIG

444.HU
Szerző: BEDE MÁRTON
2021.08.28.


Kellemes szombat reggelt! Ez a Reggel 4, a 444 napindító hírlevelének hétvégi kiadása.


Minden szombat reggel emailben küldjük el azokat az anyagainkat, amiket az utóbbi napokban írtunk a 444-re, és tökéletesek hétvégi olvasgatáshoz. Itt tudsz feliratkozni erre, és minden hétköznap reggel küldött hírösszefoglalónkra.

EGÉSZSÉGPOLITIKA

Jobb helyzetben éri Magyarországot a negyedik hullám, mint az előző, de a be nem oltottak között végigsöpör majd a járvány – Sok lesz a fertőzött, azok is megbetegedhetnek, akik be vannak oltva, azok pedig szinte biztos, akik elutasították a vakcinát. A nagy kérdés az, hogy hányan kerülnek kórházba, és mennyire bírja majd az egészségügy.

Havi 170 ezer forintot kért a főnővér, hogy az idős nő bennmaradhasson az osztályon – Egy budapesti kórház krónikus osztályán dolgozó főnővér havonta 170 ezer forintot kért azért cserébe, hogy ne rakjanak ki egy ápolásra szoruló idős asszonyt az osztályról. Az információnk alapján már rendőrségi nyomozás is indult a főnővér ellen.

A NER DILEMMÁI

Matolcsy György vs Orbán-kormány: egy családi viszály története – Az elmúlt időben a jegybankelnök egyre többször és egyre élesebben kritizálta az Orbán-kormány gazdaságpolitikáját. Cikkei és nyilatkozatai alapján próbáltuk összerakni, mi is az egykori miniszter baja a kormánnyal.

Ki védje a gyerekeket? Pár év alatt állami gondozottak ezreit bízták az egyházakra – Az állam helyett egyre inkább az egyházak felelnek azokért a nehéz sorsú gyerekekért, akik nem élhetnek a vér szerinti szüleikkel. Kinek jó ez, és kell-e vajon keresztet vetni?

MAGYAR SZABADIDŐ


Itt lestrandoltak minden hagyományt – Füreden már két benzinkút működött, amikor Tótvázsonyban még keresztet vetettek a helyiek, ha megláttak egy autót. Hogyan roppant meg a balatoni őslakosság kultúrája a turizmus elképesztő modernizációs nyomása alatt? Schleicher Vera néprajztudóssal beszélgettünk a balatoni őslakosság és a nyaralók évszázados konfliktusáról.

Az új vadászati kiállítás szenzációja a fiatal Szájer József erdei Covid-bulijáról előkerült pompás olajfestmény – A Kulában született Jakobey Károly 1861-es, “Zöldben” című munkája azt a pillanatot örökíti meg, amikor a még költőien fiatal Szájer és három haverja a zöld hatására már mozdulni sem tudnak. És ez még csak a Vadászati Világkiállítás előeseménye, mi lesz itt még! Helyszíni riport Semjén Zsolt birodalmából.

AZ APOKALIPSZIS LOVASAI

5 beszédes ábrán a közelgő világvége: így válik lassan élhetetlenné a Föld – A korábban legfeljebb évtizedenként egyszer tapasztalt aszályok, árvizek és hőmérsékleti rekordok a lakhatatlanság határáig megváltoztathatják a földi ökoszisztémát.

Húsevő rákok támadtak meg egy horgászt a Balatonban – A horgász Szily László. A lábamra tapadó vérszopó rákok látványa olyan hihetetlen volt, hogy a Limnológiai Intézet egyik kutatójához fordultam segítségért. Felajánlottam a tudósnak, hogy én leszek a csali, és újra bementem a vízbe, ez hozta el a megoldást.

ÉS KÉT KÖNYV

Sci-fiben írta meg, hova vezet 30 éven belül a klímaváltozás, de nagyon nehéz nem véresen komolyan venni – Az amerikai sci-fi író, Kim Stanley Robinson tavaly megjelent könyve, a Jövőminisztérium a 2050 utáni elképzelt jövőben játszódik. De felvetései azóta a legnagyobb gazdasági lapokba is átszivárogtak, és az idei nyár eseményei után sokan nem jövőképként, hanem útmutatóként kezdték olvasni regényét.


A világunkat formáló tömeggyilkosságok – Indonéziában egymillió embert öltek meg aktív amerikai támogatás mellett a hatvanas években. Ez nem háború volt, hanem állami tömeggyilkosság, ami később más országokban is ölteteket adott. A Jakarta Method című könyv zavarba ejtő kérdést tesz fel: mit mond ez a kapitalista világrendről?

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.