2021. szeptember 15., szerda

FERENC PÁPA A KASSAI CIGÁNYTELEPEN: JÉZUSSAL OTT LEHET TALÁLKOZNI, AHOL GYENGESÉG VAN, NEM PEDIG KÉNYELEM, AHOL SZOLGÁLAT VAN, NEM PEDIG HATALOM

444.HU
Szerző: HORVÁTH BENCE
2021.09.15.


Miután Ferenc pápa vasárnap pár órát Budapesten töltött, és megtartotta az Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjét, három napra Szlovákiába utazott, hogy apostoli úton vegyen részt. Ennek az útnak a részeként látogatott el kedden Kassa Luník IX nevű külvárosába, ahol találkozott a mélyszegénységben élő helyi romákkal és azokkal a papokkal, aki helyben segítik az életüket.

A Magyar Kurír kedd este közzétette Ferenc pápa ott elmondott beszédének teljes magyar nyelvű fordítását. A pápa többek között arról beszélt, hogy nem könnyű túllépni az előítéleteken, a keresztények körében sem.

„Nem könnyű megbecsülni másokat, amikor gyakran akadályt látunk bennük, vagy ellenségeket, akik ítélkeznek anélkül, hogy ismernék a többiek arcát és történetét.

De hallgassuk meg, mit mond Jézus az evangéliumban: »Ne ítélkezzetek!« (Mt 7,1) Az evangéliumot nem szabad gyengíteni, nem szabad felhígítani. Ne ítélkezzetek! – mondja nekünk Krisztus. Mi azonban sokszor nem csak hogy megalapozatlanul beszélünk, vagy csak mert hallottuk másoktól, hanem helyesnek is tartjuk, hogy mások szigorú bírái legyünk. Megbocsátóak vagyunk saját magunkkal szemben, szigorúak másokkal. Az ítéleteink milyen gyakran inkább előítéletek! És szavakkal eltorzítjuk Isten gyermekeinek a szépségét, akik a testvéreink. Nem szabad a másik ember valóságát a saját előregyártott modelljeinkbe zsugorítani, nem szabad sémákat húzni az emberekre. Ahhoz, hogy valóban megismerjük őket, mindenekelőtt el kell ismernünk őket, elismerni, hogy mindegyikük magában hordozza Isten gyermekeinek kitörölhetetlen szépségét, akikben a Teremtő szépsége visszatükröződik.

Kedves testvéreim! Túl sokszor voltatok előítéletek és kegyetlen ítélkezés, diszkriminatív sztereotípiák, becsületsértő szavak és gesztusok célpontjai. Ezzel mindannyian szegényebbé lettünk, emberségben szegények. A méltóságunk visszaszerzéséhez arra van szükség, hogy áttérjünk az előítéletekből a párbeszédre, a bezárkózásból az integrációra. Hogyan csináljuk? (...)
Köszönöm azoknak, akik előreviszik ezt az integrációt, akik nem elég, hogy nem kis erőfeszítéseket tesznek, ráadásul olykor még meg nem értést és hálátlanságot is kapnak cserébe, talán még az Egyházon belül is. Kedves papok, szerzetesek, világiak, kedves barátaim, akik időtöket annak szentelitek, hogy biztosítsátok testvéreitek integrált fejlődését, köszönöm nektek! Köszönet minden munkáért a periférián lévőkért, gondolok itt a menekültekre és a fogvatartottakra is. Rájuk különösen, és az egész börtönvilág felé szeretném kifejezni közelségemet. Köszönöm, Péter atya, hogy beszéltél nekünk a lelkipásztori központokról, ahol nem szociális gyámkodást végeztek, hanem személyesen kíséritek az embereket. Köszönet nektek, szaléziak, haladjatok előre ezen az úton, amely nem kecsegtet azzal, hogy mindent azonnal meg tud adni, de prófétai, mert befogadja a szegényeket, építi a testvériségét és békét vet. Ne féljetek kilépni, hogy találkozzatok a kirekesztettekkel! Azt fogjátok látni, hogy a Jézussal való találkozásra indultatok. Ott vár benneteket, ahol gyengeség van, nem pedig kényelem, ahol szolgálat van, nem pedig hatalom, ahol megtestesülni kell, nem pedig elégedetten dicsekedni.”

Ferenc pápa teljes beszédét a Magyar Kurír oldalán lehet elolvasni.

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.