2021. november 15., hétfő

AMÍG A VALÓSÁG NEM KERÜL A KÉPBE, A FIDESZ-KONGRESSZUSON NAGY BAJ NEM TÖRTÉNHET – HUPPA LAPSZEMLE

HUPPA
Szerző: huppa.hu
2021.11.15.


A “normalitás bástyái”


Összességében tehát mit tudott meg az, aki ott volt a kongresszuson? Azt, hogy a Fidesz fél és nevet. Közben pedig reméli, hogy a nevetés legalább annyira leköti a szavazóikat, hogy ne jusson eszükbe, mitől is félnek.

Márki-Zay Péter: Effektíve elmebetegek kormányoznak

Ehhez a megállapításhoz valójában nem kell Márki-Zay, elég egy gyakorló elmeorvos. De talán még az sem.

Bolondozunk, bolondozunk?

“A Rogán-féle propaganda minisztériumban feltehetően már éjt nappallá téve dolgoznak azon, hogyan járassák le, de még nem találtak fogást rajta. Egyelőre. Így hát marad a legkézenfekvőbb dolog, bolondnak nevezni. Mondjuk, egy karaktergyilkossághoz ez édeskevés…”

Hollik: a 480 forintos benzinár is rezsicsökkentés

A Fidesz kommunikációs igazgatója a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában arról beszélt, hogy Európában súlyos energia- és rezsiválság lépett fel, egyedül nálunk nem növekednek a rezsiárak az EU-ban.

Csaknem 41 millió forint lelépési pénzt kapott a Médiatanács lemondott elnöke


Karas Monika amúgy havonta bruttó 4 237 800 forintot keres ezentúl – majdnem pontosan ugyanannyit, mint az NMHH és a Médiatanács vezetőjeként.

Megfelel-e az Alaptörvénynek a magyar média?

Van olyan kereskedelmi televízió, amelynek celebjeiből, sztárjaiból kikerülhetne egy börtönválogatott. De ez a kisebbik baj:

Jogerős: „a TV2 célja nem a tájékoztatás, hanem a lejáratás volt”

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) segítségével jogerősen is pert nyert a TV2 ellen a túlóratörvény elleni 2018-as tüntetés két szervezője. A bíróság súlyos megállapításokat tett a Tények című műsorban történtek kapcsán.

Kormányzati pénzből valósult meg Kövér László rémálma


A kormány szervezett magának egy nemzetközi rendezvényt, ahol aztán a fellépőkkel magát provokálta.

A Pegasus-ügy újra aktuálissá tette az első Orbán-kormány idején letartóztatott Juszt László újságíró könyvét

„Hogyan lettem Orbán ellensége? Kinevezéssel! Miért? Mert 1999-ben elmondtam, hogy egy évig hazudta az országnak azt, hogy a Horn-kormány idején a fideszeseket megfigyeltették.“

Zuhanórepülésben az Elk*rtuk


Elfogytak a kötelezően kirendelhető tömegek…?

Szinte üresen nyitják meg a választásokra az új Néprajzi Múzeumot

Az ár viszont nettó 224 millió forinttal ismét nőtt.

A lengyel példát követi-e a magyar Alkotmánybíróság?

Arról kell döntenie a testületnek, hogy a hazai jog az uniós jog felett áll-e. A kormány ennek kimondását szeretné elérni, ahogy az Lengyelországban történt.

Brüsszelben bojkott alá vonják a nők a kocsmákat, amíg nincs változás a szexuális támadások terén

Az éjszakai életben tapasztalható, sokszor bedrogozással kezdődő erőszak felszámolására szociális média kampány is indult a brüsszeli feministák kezdeményezésére.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.