2021. november 7., vasárnap

GYURCSÁNY FERENC, A HÁROMSZOROS TEHERTÉTEL

VÁLASZ ONLINE
Szerző: PAPP JÓZSEF
2021.11.03.


Az ellenzék erkölcsi megtisztulásának szempontjából a legfőbb tehertétel ma is Gyurcsány Ferenc. Háromszoros értelemben is az – állítja Papp József, a Corvinus nyugdíjas oktatója. Ki is fejti, miért. Vendégszerzőnk rövid írása a Válasz Online előválasztás utáni, külsős szerzők számára indított értékelő sorozatának részeként jelenik meg hasábjainkon.


Soha sem készült volna el az Elkúrtuk, „ha Gyurcsány 2006-ban a zavargások után lemond és örökre távozik a politikából. Most is ő a probléma, nem a DK, nem felesége Dobrev. Hatalmas ballaszt az egyesült ellenzék számára. Akkora, hogy nem is hihető az egység közöttük”. Raskó György FB-posztjának állításával nehezen lehetne vitatkozni. Gyurcsány azzal, hogy ragaszkodik a DK pártelnöki székéhez, megakadályozza az előválasztások legfőbb hozadékának, az ellenzéki pártok erkölcsi megtisztulásának kiteljesedését. Márki-Zay Péter sikere elsősorban annak köszönhető, hogy a megkövesedett, háttéralkukra épülő – végtelenül erkölcstelen – pártrendszer feltörését hirdette meg. A volt miniszterelnök ennek a pártokráciának tagadhatatlanul az egyik fő pillére, az ellenzék erkölcsi megtisztulásának szempontjából valóban a legfőbb tehertétel. Háromszoros értelemben is:...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.