2021. november 18., csütörtök

IVÁNYI GÁBOR: ISTENNEK KÉPZELI MAGÁT AZ ORBÁN-REZSIM IS, KÜZDJÜNK ELLENE!

KLUBRÁDIÓ / REGGELI SZEMÉLY
Szerző: MÉRŐ VERA
2021.11.18.


Iványi Gábor, aki nemrég Budapest díszpolgára lett, küzdött a '90 előtti rendszerrel és a mostanival is. Azt mondta: mindkettő egyeduralomra tör, annak a bűvöletében él, nagyon sok hasonlóság van. A jelenlegi cinikusabb, arcátlanabb. „Talán erre talált ki minket a Jóisten, hogy az ilyen, magukat istennek képzelő politikai szervezetek ellen küzdjünk” - mondta a Reggeli személyben. Beszélt arról is, hogy szerinte csak a szolidaritás egyházának van értelme, és az élet sokkal fontosabb és szebb, mint hogy az ember megalkuvó módon beálljon valami rossz ügy mellé.


Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője, az Oltalom Karitatív Egyesület vezetője nemrég Budapest díszpolgára lett. A Reggeli személyben arról kérdeztük, számítanak-e még ezek a titulusok, vagy csak az elvégzett munka a lényeg. Ő mindig a munkára koncentrál, viccesen azt szokta mondani, arra jók ezek a kitüntetések, hogy el lehessen őket árverezni. De persze ezt nem olyan célból, mint amikor a Bayer Zsolt lovagkeresztje miatti tiltakozásból döntöttek így, és befolyt 700 ezer forint az árverésen.

Mi a helyzet az intézményeikben?

Mindig a télre készülődéssel telik az évnek ez a szakasza, de nemcsak a budapesti városi szegények, hanem a vidéki, segítségre szoruló családok gondjai is elevenebben jelenik meg. Főleg a felzárkóztató iskolák révén körülbelül ezer családot támogatnak, ilyenkor a tűzifa és a tartós élelmiszer a legnagyobb probléma, ezeket állandóan gyűjtik. Egy kedves barátja legutóbb azt találta ki, hogy ahány éves, annyi flakon olajat ajándékoz, tehát ezzel is 70 liter olajat gyűjtenek.

Szóba került, hogy az előző rendszerrel is küzdött és a mostanival is, de érdemes-e a kettőt összehasonlítani? Iványi Gábor azt mondta: mindkettő egyeduralomra tör, annak a bűvöletében él, nagyon sok hasonlóság van köztük. Viszont jelenlegi cinikusabb, arcátlanabb. „Talán erre talált ki minket a Jóisten, hogy az ilyen, magukat istennek képzelő politikai közösségek ellen küzdjünk”. Megismételte, hogy negyven éve kapták meg a bevett egyházi státuszt, amelyet a Fidesz-kormány elvett tőlük.

Akinek egyébként sem erős a humorérzéke, attól a hatalom még a maradékot is elveszi. Ezek nem tréfálnak, és mindig ellenzéki oldalra csúszik a jó humor, gondoljunk a Hofi-időszakra, és most is vannak jó humoristák. Vannak olyanok is, akik hülyéskednek, jópofáskodnak, és ezt megengedi magának kormányfő is, de ez idétlenül néz kis legfeljebb ő élvezi. A hatalmasokon ér nevetni, de a kiszolgáltatottak kárára alávaló dolog – tette hozzá.

Akkor mi a megtérülő befektetés?

Szóba került, hogy megvonják a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség iskoláinak támogatását. Maruzsa Zoltán államtitkár azt mondta, azért, mert „nem megtérülő befektetés”. Műsorvezetőnk felvetésére azt mondta, ennél talán nem is mondhatott volna cinikusabbat az államtitkár, de szerencsére intézményt nem kellett bezárniuk. Szerinte az már éppen elég megtérülés, hogy leérettségiznek, szakmát szereznek olyan gyerekek, akiknek erre nagyon kevés lehetőségük lenne egyébként. Példaként említett egy hatgyerekes családot, ahol hat gyerekre jut egy okostelefon, ha van térerő. Ezért el is kezdtek nekik gyűjteni okos eszközöket. Ugyanannyi tehetséges gyerek születik a cigánytelepen is, mint a Rózsadombon, de ami miatt lemaradnak, az az alultápláltság és az ingerszegény környezet.

"Csak a szolidaritás egyházának van értelme”

Megemlítette, hogy '81-ben az akkori katolikus egyház megszólalt mellettük, és érdekességként hozzátette, hogy az akkori egyházügyi hivatalban a Fidesz székháza van. Várszegi Asztrikkal jó kapcsolatban vannak, de különösen Beer Miklóssal, aki teljes mellszélességgel küzdött értük – mondta. Az viszont elképeszti, hogy akkor hallgatott a katolikus egyház, amikor Bayer Zsolt demens vénembernek nevezte Ferenc pápát. Pedig Ferenc pápa evangéliumi ember, aki emberiességgel, gyöngédséggel fordul az elesettek felé, ez új arc, ezzel rátalált arra a formára, amiben az egyházak megtalálhatják a küldetésüket, létjogosultságukat. „Csak a szolidaritás egyházának van értelme” - jelentette ki Iványi Gábor.

Mesélt arról is, hogy van egy focicsapatuk, hajléktalan-válogatottjuk, amely Mexikóban például bronzérmes lett, tehát „kicsit jobban szerepelt, mint a magyar válogatott”. Van fair play-bajnokságuk is, ahol minden gólt meg kell ünnepelni, azt is, amit kaptak, vagy ha a leggyengébb játékos lő gólt, az kettőt ér. A fogyatékkal élők bajnokságában pedig az nagy élmény volt, amikor az egyik versenyző elesett, és az élen haladó társa felsegítette. „Miről szól az élet? Hogy legyőzöm a másikat, vagy arról, hogy valami ünnepet élünk át?” Iványi Gábor szerint bár nem tudjuk igazán megmondani, mi az élet értelme, csak azt, hogy ha már itt vagyunk, a legjobb dolog, ha örömünket leljük, és örömet igazán az okoz, ha látjuk a másikat örülni.

A hajléktalanokhoz kapcsolódóan azt mondta: nem nagyon van még egy olyan ország, amely kereszténynek nevezi magát, és a legfontosabb törvényébe, az alaptörvénybe rejtette bele azt az akaratát, hogy a hajléktalanok büntethetők legyenek akkor, ha olyan közterületen vannak, amely a turistáknak vagy a jobban öltözött embereknek van fenntartva. Azt mondják, akik ezzel foglalkoznak, hogy több mint 300 ilyen per van, és a lelkész két bíróról tudja, hogy nem hajlandó részt venni ember. Rendőröktől is hallotta, hogy nem intézkednek ilyen esetben, mert a szegénység nem bűn. Szerinte szegénység miatt gyereket se lenne szabad kiemelni a családból, hanem a szegénységen kellene enyhíteni. Egy kormányváltás szemléletváltást is kell, hogy hozzon.

Az élet sokkal érdekesebb, ha az ember nemet tud mondani

Amikor a NAV megjelenik négy fegyveressel, az szól-e másról, mint Iványi Gábor megalázásának kísérletéről? - kérdezte műsorvezetőnk, amire a lelkész azt mondta: őt ez mulattatja, „bal, jobb, bal, jobb, mennek a majmok, falu szélén megállnak, seprűnyélen dudálnak”, ilyesmik jutnak eszébe róla. De tudja, hogy ez nem neki szól, hanem a munkatársainak. Műsorvezetőnk azt is felvetette, hogy vajon nem a rendőröknek, NAV-osoknak megalázók ezek a feladatok, amivel egyetértve Iványi azt mondta, talán a rendszer működéséhez tartozik, hogy azokat keresi, akik nem merik elhárítani, hogy őket megalázzák, mert azt hiszik, hogy akkor nem kapnak munkát, vagy ferde szemmel néz rájuk a hatalom. „Pedig az élet sokkal érdekesebben folytatódik, ha az ember nemet tud mondani” - fogalmazott. Az kellene, hogy öntudatra ébredjen minden polgár, ebben kell őket segíteni. „Ne bánd, hogy ha a pozíciódból törvénytelenül kilöknek, harcolj érte, és közben gondolkozz, hogy az élet sokkal fontosabb és szebb, mint hogy megalkuvó módon beállj valami rossz ügy mellé”.

A beszélgetés egy pontján megemlítette: fontosnak érezte, hogy ne halogassa tovább, hogy zsidó nevét megkapja, és ez a Szim Sálom közösségében meg is történt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.