2021. december 14., kedd

„BALOLDALI FORDULAT SEM HELYBEN, SEM ORSZÁGOSAN NEM TÖRTÉNT, UGYANOLYAN ERŐBEDOBÁSSAL KELL FOLYTATNUNK” - INTERJÚ JÁMBOR ANDRÁSSAL ÉS CSEPREGI DÁVIDDAL

MÉRCE
Szerzők: JUHÁSZ VANESSZA, TÓTH CSABA TIBOR
2021.12.14.


Az elmúlt hónapok politikai eseményei jelentősen átvariálták az erőviszonyokat az ellenzéki oldalon. Az őszi előválasztás purgatóriómából kiemelkedtek új arcok, és alászálltak régi jelöltek, akik már elvesztették a választók bizalmát. Az egyik ilyen újnak mondható politikai szereplő a Szikra mozgalom, amely ugyan az elmúlt években is jelen volt a közéletben, de az előválasztásokon szerzett magának országos ismertséget.

Szikra Mozgalom 2019-ben kezdte működését Szabad Budapest néven. Az önkormányzati választások alatt baloldali, zöld értékeket képviselő jelöltek kampányát segítették, köztük Baranyi Krisztináét, Pikó Andrásét és Karácsony Gergelyét. 2020 tavaszán számos más szervezettel összefogva elindították a Stop Airbnb kampányt.

Az ellenzéki előválasztáson már saját jelöltet indítottak Budapest 6. számú választókerületében: Jámbor Andrást, a Mérce egykori alapító főszerkesztőjét, aki jelenleg a főváros költségvetésért felelős főpolgármester-helyettese, Kiss Ambrus mellett dolgozik. A Szikra jelöltje fölényesen nyerte a körzetét, így ő lehet az ellenzék közös józsefvárosi és ferencvárosi jelöltje az országgyűlési választásokon. Jámbor Andrással és a Szikra elnökségi tagjával, Csepregi Dáviddal beszélgettünk az előválasztásról, a mozgalmiságról és a jobboldali Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelöltségéről.

  • Mozgalomként és nem pártként határozzák meg magukat, ki akarnak törni a magyar balos szubkultúrából.
  • Sajnálják, hogy az általuk támogatott miniszterelnök-jelölt, Karácsony Gergely visszalépett Márki-Zay Péter javára, de ez nem változtat a stratégiájukon.
  • Nem szüntetnék meg a rezsicsökkentést, de átalakítanák.
  • Az alapvető célokban egyetértenek Márki-Zayval, de vitáik is vannak vele.
  • Nem gondolják úgy, hogy Orbán pusztán a választáson megverhető lenne...
ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.