2021. december 14., kedd

ENNYIT A REZSICSÖKKENTÉSRŐL

NÉPSZAVA
Szerző: MARNITZ ISTVÁN
2021.12.14.


Kétharmadával drágább most a legszegényebbek által használt tűzifa, mint az áram-, gáz- és távhő-tarifamérséklés előtt. A helyzet csak a rákkeltő hulladékégetést ösztönzi. Érdemi állami segítség a láthatáron sincs.

A kormányzati "rezsicsökkentés" előtti állapot, vagyis 2012 novembere óta a tűzifa ára nem kevesebb mint 67 százalékkal nőtt - számolható ki a KSH adatsorából. (Ebbe már beleértendő a 2018-as választásokat követő, hosszas huzavona után kiosztott egyszeri, 12 ezer forintos tüzelőtámogatás is.) Ugyanezen idő alatt a szén 39, a brikett pedig 35 százalékkal drágult. Ehhez képest a lakossági gáz, áram és távhő ára - amiként azt a kormánypropagandából szinte az egész ország kívülről fújja - 2012 és 2014 vége között 25 százalékkal csökkent, azóta pedig nem változott. A KSH-tól kapott, hosszú adatsorunk tanúsága szerint egyébként 1995 óta a tűzifa hétszeresére, a brikett közel hét és félszeresére, a szén pedig közel kilencszeresére drágult.

Novemberben több mint 11 százalékkal többet kértek a tűzifáért, mint egy évvel azelőtt. Ez jelentősen meghaladja ugyanezen időszak 7,2 százalékos országos inflációs adatát. A tűzifa éves áremelkedési mértéke 2018 szeptembere óta most a legmagasabb, ami tehát az elmúlt hosszú hónapokhoz képest jelentős kiugrás. A szén egy év alatt 7,2, a brikett pedig 6,5 százalékkal drágult. Ez a mérték szintén két, illetve három éves rekord. A felmérés csak novemberben, októberhez képest körülbelül 3 százalékos tüzelődrágulásról tanúskodik...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.