2021. december 23., csütörtök

FALUS ANDRÁS: FELÜLRŐL ÉRKEZŐ NYOMÁS MIATT ENGEDÉLYEZTÉK IDŐ ELŐTT AZ OROSZ VAKCINÁT

TELEX
Szerző: PÁL TAMÁS
2021.12.22.


Falus András immunológus szerint az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) egyértelműen felülről érkező nyomás miatt döntött úgy, hogy már az érdemi vizsgálatok lezárulta előtt engedélyezi az orosz Szputnyik V vakcina Magyarországi használatát. „Egyértelműen felülről jött hatás miatt döntött úgy az OGYÉI vezetősége, hogy a Szputnyikot átengedik” – mondta Falus András a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában.

Falus korábban tagja volt annak a szakértői gárdának, akiket az OGYÉI arra kért fel, hogy a keleti vakcinák teszteredményeiről szakvéleményt fogalmazzanak meg. Falus elmondta, hogy eddig egy titoktartási szerződés miatt nem nyilatkozhatott az OGYÉI engedélyeztetéseiről, ám mivel a Transparency International Magyarország peres úton megszerezte a keleti vakcinákkal kapcsolatos engedélyeztetési dokumentumokat, már szabadon elmondhatta a véleményét.

Az immunológus azt mondta, hogy a Szputnyik V dokumentációja jelentősen rövidebb, ebből adódóan hiányosabb volt, mint az akkor már nyilvánosan elérhető AstraZeneca- vagy Pfizer-dokumentáció. A hiányzó adatokra rákérdeztek ugyan, de azon kívül, hogy egy Oroszországba kiküldött delegáció megtekinthette a Szputnyik V gyártását, nem kaptak bővebb tájékoztatást. „Nyilvánvaló, hogy egy ilyen rápillantás a gyártósorra az égvilágon semmilyen információt nem tud adni” – mondta Falus, aki többedmagával ezután hagyta ott az OGYÉI-t, és nem vett részt a további szakértői munkában.

„Egyértelműen egy felülről jött hatás miatt döntött úgy az OGYÉI vezetősége – nem tehettek mást –, hogy a Szputnyikot átengedik”

– mondta Falus, aki hozzátette, később kiderült, hogy az orosz vakcina valóban jó vakcina, „de abból a dokumentációból, ami az OGYÉI rendelkezésére állt, ez nem derült ki” – tette hozzá...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.