2021. december 9., csütörtök

PUBLICUS: SAJÁT BŐRÜNKÖN ÉREZZÜK A DRÁGULÁST, A LEGTÖBBEN A KORMÁNYT OKOLJÁK

NÉPSZAVA
Szerző: VAS ANDRÁS
2021.12.09.


Jelentősen többet kell költeni a mindennapi bevásárlásra, és tízből négy ember sokkal jobban odafigyel arra, mit tesz a kosárba – derül ki a Publicus Intézet felméréséből.

Ritka nagy egyetértés van a társadalomban abban, hogy jelentősen megdrágult a mindennapi bevásárlás, és az árak elszabadulását a legtöbben a kormány számlájára írják – derült ki a Publicus Intézet lapunk számára készített közvélemény-kutatásából. A megkérdezettek 86, az ellenzékiek 100, de még a kormánypárti szavazók 74 százaléka szerint is durván drágultak a mindennapi megélhetéshez szükséges fogyasztási cikkek, élelmiszerek, tisztítószerek, és vélhetően csak a politikai elfogultság mondatja utóbbiak 1 százalékával, hogy nem érzékeltek áremelkedést (a fideszesek negyede kis mértékű áremelkedést érzékelt). Pedig nemcsak a független elemzők, hanem a hatalom által felügyeltek és a KSH is erre jutott, sőt, a Matolcsy György vezette jegybank prognózisa is tartós inflációt jelez. Az októberi adat 6,5 százalék volt (a novemberi 7,4), csakhogy ezen belül a napi megélhetéshez szükséges termékek drágulása jóval magasabb. A felmérésben megkérdezettek negyede 5-10 százalék közé saccolta az áremelkedést, ötödük viszont több, mint 20 százalékosnak érezte – a Jobbik szavazóink 46 százaléka gondolta így -, de még a fideszesek harmada is 10 százalék felettinek vélte. És nem véletlenül, hiszen már az októberi adat azt mutatta, hogy az étolaj ára 30,4, a margariné 18,8, a liszté 12,5, a baromfihúsé 9,3, a péksüteményeké 8,4, a kenyéré 8,1 százalékkal drágult. Ezek után nem meglepő, hogy a teljes népességen belül tíz emberből négy állította, sajnos sokkal jobban oda kell figyelnie a bevásárláskor, mit tesz a kosarába, 29 százalék szerint megérzi a családi kassza az áremelkedéseket, 17 százaléknak pedig ez jelentős problémát okoz, így nekik le kellett mondaniuk olyan termékekről, melyeket néhány éve még megengedhettek maguknak. A kevésbé iskolázottak, illetve a nyugdíjasok negyede tartozik utóbbiak közé, ezzel szemben a Fidesz-szavazók ötöde állította, szerintük nem vehető észre a drágulás...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.