2022. január 13., csütörtök

BORZALMAS KAMPÁNYRA SZÁMÍT VÁSÁRHELYI MÁRIA

HÍRKLIKK
Szerző: MILLEI ILONA
2022.01.13.


A Fidesz – jól láthatóan – semmitől sem riad vissza – véli Vásárhelyi Mária. A szociológus szerint a hivatalos kampányidőszak ugyan csak február 12-én kezdődik, de a Fidesz kampánya már 1998 óta folyik. Azóta pedig épp arról szól, amivel Hollik István vádolja a baloldalt, nevezetesen, hogy csak agresszív hangon, gyűlöletet tud kelteni. Annál aljasabb és agresszívabb kampányt, mint amit 1998, de különösen 2010 óta végigéltünk, nehéz kitalálni. Még Goebbels is csak kisinas lehetne náluk – mondta a Hírklikknek.

Elég érdekes hullámokat vet manapság az antiszemitizmus kérdése Magyarországon. Most például a Fidesz-média Márki-Zay Péterre próbálja rákenni, hogy zsidógyűlölő. Mindezt azért, mert az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje azt találta mondani: „a Fideszben éppenséggel vannak zsidók, de elég kevés”. Ez is ahhoz hasonló ügy, mint amikor azzal vádolták meg Gyurcsány Ferencet, hogy a „vízfejű panelprolikat” ő találta ki, pedig a kifejezés eredetileg a Fidesztől származott.

– Igen. Azt gondolom, hogy mindenbe belekapaszkodnak, minden szóba belemagyaráznak. Én sem tartom szerencsésnek az ellenzéki miniszterelnök-jelölt megszólalását, de abból egyáltalán nem következik, hogy Márki-Zay Péter antiszemita lenne. Még áttételesen se vezethető le belőle. Az az igazság, hogy a fideszes propagandagépezetnek teljesen mindegy, hogy ki mit mond. Mindig keresnek egy szót, egy kifejezést, arra rákapaszkodnak, és milliókat költenek rá, hogy ezzel lejárassák azt, aki mondta...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.