2022. január 2., vasárnap

„MINDEN, AMIT TETTEM ÉS TESZEK, AZ NAGY RÉSZBEN AZÉRT VAN, HOGY EGYSZER TE IS SZABADON TUDJ ÉLNI” – ÜZENTE HÚGÁNAK SZILÁGYI LILIÁNA

444.HU
Szerző: HORVÁTH BENCE
2022.01.02.


Szilágyi Liliána úszó december 29-én előbb egy Facebook-posztban, majd két interjúban állította azt, hogy apja, Szilágyi Zoltán ügyvéd, aki egyben egy ideig az edzője is volt, testileg, lelkileg és szexuálisan is bántalmazta őt gyerekkorától kezdve, illetve az édesanyját is bántalmazta.

Az Úszószövetség másnap jelezte, hogy vizsgálatot indítanak, míg Szilágyi Zoltán egy nyílt levelet küldött el több szerkesztőségnek, melyben azt írta, hogy lánya nem mond igazat, és feljelentést tesz. December 31-én az Index kapott egy levelet Szilágyi Gerda, Liliána az apjukkal élő húgának aláírásával, melyben többek közt azt írja, Szilágyi Zoltán soha nem abuzálta sem őt, sem Liliánát. Édesanyjukról nem tesz említést.

Január elsején este megjelent új posztjában Szilágyi Liliána többek között ezekre a fejleményekre is reagált. Mint írta, az elmúlt napokban történt események után talán leginkább büszkeséget, erőt és reményt érez: rengeteg támogató üzenetet kapott, és reményt is, hogy igenis bárhonnan fel lehet állni: „Bármilyen mélyen is vagy, mindig van kiút! Mindig van megoldás, hiszen ahol megértés születik ott egy új út nyílik!”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.