2022. március 30., szerda

TÖLGYESSY PÉTER: ALAPVETÉSÉNEK ÚJRATERVEZÉSE NÉLKÜL ORBÁN VIKTOR FENYEGETŐEN EGYEDÜL MARADHAT

24.HU
Szerző: CSERI PÉTER
2022.03.30.


Az Orbán-rendszert világméretű társadalmi mozgás alapozta meg, végső sorsáról is ez határoz majd – nyilatkozta a 24.hu-nak Tölgyessy Péter, aki a Címlapon Magyarország – Hazánk története a nyugati sajtó tükrében című kötetben az utolsó három évtizedről szóló részt írta. A kétrészes interjú második részében a 2010 utáni időszakról beszélgettünk.


Interjúnk első részében 2010-ig, Orbán Viktor második kormányának megalakulásáig jutottunk el. Az elemzéséből az derül ki, hogy az elmúlt bő évtizedben többször is változott-formálódott Orbán politikájának megítélése a nyugati mainstream sajtóban. Melyek a legfőbb fordulópontok?

Orbán Viktor rendszerének nyugati sajtóvisszhangjában három, számottevően különböző időszak különíthető el. Az első fordulópont mindenképpen a 2015-ös menekültáradat, de még inkább Donald Trump fellépése, valamint a brexit-népszavazás. A második 2020 után, újabban pedig éppen Putyin elnök ukrajnai agressziójával alakulgat. A világsajtó 2010 nyarán lényegében azonnal érzékelte: Magyarországon lényegesen több történt, mint egy szokványos kormányváltás. Az Orbán-kabinet Európa-politikája egészen más, mint a többi európai kisállam óvatos konfliktusvállalása, majd bürokratikus kompromisszumkeresése. Ám egy ideig nincs ugrásszerű változás a hazánkkal foglalkozó írások jellegében és számában. Talán a német nyelvű sajtó kivételével...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.