2022. augusztus 30., kedd

ESÉSOKTATÁS ÉS ZUHANÓREPÜLÉS

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2022.08.30.


A Magyar Rektori Konferencia és a Magyar Judo Szövetség biztonságos esések munkacsoportjának megegyezése után hatvannégy magyarországi egyetemen kezdik el oktatni a hallgatók körében a biztonságos esések technikáját. Úgy kellett ez a felsőoktatásunknak, mint egy falat kenyér, amit az is mutat, hogy a judo szövetség elnöke szerint minden magyar gyereknek nemcsak ahhoz van joga, hogy megtanuljon úszni, hanem ahhoz is, hogy megtanuljon biztonságosan esni. A rektori konferencia elnöke ennél is tovább ment, szerinte fontos, hogy „a hallgatók bármilyen testhelyzetben vagy véletlen botlást követően képesek legyenek határozottan esni, majd sérülések nélkül felállni”.

Mielőtt tovább haladnánk, közlöm, hogy beszartam, ebből a nézőpontból szemléljük azt, ami erről az eszembe jut, mert ez überelni képtelenség. Így ránézésre ennek alaptörvény-módosítás szaga van, főleg annak fényében, hogy a tudományos ember szerint „a rektori konferencia elkötelezett a fiatalok testkultúrájának képzése iránt, mert az kitartásra és önfegyelemre nevel”. Lőttek a részeges bölcsészek uralmának, akik leszopva magukat még esni sem tudtak normálisan, most nemhogy nem isznak majd az egyetemisták, hanem elbotolva egy vak komondorban ügyesen esnek, felpattannak, csak leporolják magukat és már indulnak is bele az életbe. De nem tudjuk, az milyen lesz nekik ezek után.

Egyébként akkor jelentették be az esés oktatását az egyetemeken és főiskolákon, amikor az is kiderült, a nyelvvizsga mint követelmény eltörlése után már emelt szintű érettségi sem kell a felvételihez. Olvasni tudjon – bár ez sem egyértelmű –, és akkor tanulhatja a mindenféle esések technikáját. Orbán csinovnyikjának úgy is jó, s bár ma már egyszer megtettem, újólag megidézem Novák megbízott elnök intelmeit a művelt és kritikus szemléletű fiatalságról, akiket nyári táborokban lőni tanítanak, az iskolában pedig megfelelően elesni. Nem ragoznám én ezt, mert minek, de másfajta kifogással élni kívánok, az egyetemi esésoktatás ugyanis meglehetősen diszkriminatív. Több szempontból is, amelyeket meg kell vizsgálnunk.

Például netán a mindenféle munkahelyek és irodák, multik meg maszekok ezután úgy vizsgálják az állásra pályázó alkalmasságát, hogy jól fellökik, s ha átmegy tigrisbukfencbe és sértetlenül feláll a delikvens, az lesz a bizonyság a felsőfokú tanulmányra. Mert lehet, más készséget onnan a fiatal nem fog hozni. De ne legyünk előre rosszindulatúak, engedjük meg, hogy a megfelelő esés tudománya csak hab lesz a tortán, ifjúságunk pedig művelten és kritikusan esik-kel, olyan szép lesz a világ, hogy azt képtelenség nemcsak leírni, de elképzelni is. De ez csak az egyik oldal. Nem járhat mindenki egyetemre, hogy esni tanuljon, így a nem kellően iskolázott rétegek állandóan gipszelt kézzel, bokával és összetört képpel élnek majd.

És még a nyugdíjasok. Tudjuk, hogy nekik kedvenc időtöltésük a combnyakjukat törögetni, ez a korosztály rendszeresen esik-kel, mint az óvodások, de míg a kicsik huss, fölpattannak némi ordítás után és szaladnak, akár a nyúl, az idősebbje nem átall olykor gyakran ebbe bele is halni, mert a judo szövetség nem tanította meg őket megfelelően földet érni. Hogy a tudományos embert idézzük újólag „képesek legyenek határozottan esni, majd sérülések nélkül felállni”. Ugyanúgy a jódógos jómunkásemberek a szalagok mellett, fodrászkisasszonyok vagy eladólányok, és az egész szakmák jegyzéke védtelen lesz az esés veszedelme ellen, így kénytelenek vagyunk kifogást emelni: mi is szeretnénk ebből a tudásból.

Nem utolsó sorban azért is, mert ha netán öngyilkossági szándékkal kiugrunk a tizedikről, de zuhanás közben éppen meggondoljuk magunkat, földet érvén nem placcsanunk, hanem megfelelő technika alkalmazása után sértetlenül, mi több, vidáman állunk fel, és indulunk misére. Viszont a fideszhíriroda végén ott van ennek az egésznek az eredője, hogy komolyabbra fordítsuk a dolgot. Megtudjuk ugyanis, hogy ezt az esősdit már oktatják a judósok felcsúti focistáknak is, akik azóta, ha labdarúgni nem is, esni már tudnak. És legfőképp az derül ki mindebből ennek fényében, hogy a rektori konferencia nem tett egyebet, mint nyalt egyet a kedves vezető már amúgy is fényes valagán.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.